Sarkozy: totális háború kell a terrorizmus ellen

Párizs |

<div>Nicolas Sarkozy volt francia államfő szerint &quot;totális háborút&quot; kell a terrorizmus ellen folytatni és &quot;gigantikus intézkedésekre&quot; van szükség Franciaország biztonságának megerősítésére a párizsi merényleteket követően.</div><div>&nbsp;</div>

 "A háborúnknak totálisnak kell lennie" - mondta szombaton a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak vezetője egy sajtótájékoztatón, amelyet élőben közvetítettek a francia hírtelevíziók.  "A mi dolgunk, hogy tudatosítsuk, hogy a helyzet mennyire súlyos és levonjunk abból minden következtetést a teendőkre nézve. Semmi nem lehet olyan, mint eddig, a terrorizmus már túl sok áldozatot szedett" - hívta fel a figyelmet Sarkozy.  "A külpolitikánknak magába kell foglalnia azt, hogy háborúban állunk, és a belbiztonsági politikánknak is" - tette hozzá az exelnök.  "Hatalmas intézkedésekre van szükségünk ahhoz, hogy a franciák biztonsága teljese mértékben megoldott legyen" - hangsúlyozta Nicolas Sarkozy, aki elmondta, hogy a rendkívüli állapoton és a határok ellenőrzésén kívül pártja támogat "minden olyan döntést, amely a biztonsági intézkedések drasztikus megerősítését szolgálja honfitársaink életének védelme érdekében".  A volt államfő jelezte, hogy a Köztársaságaik szombatra tervezett politikai rendezvénye elmarad. Pénteken egyébként minden politikai párt megszakította a decemberi regionális választások előtti kampányát. Nicolas Sarkozy azt is elmondta, hogy telefonon egyeztetett Francois Hollande államfővel, s a volt és jelenlegi köztársasági elnök vasárnap személyesen is találkozik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?