Rugova, a vád tanúja

Hága. A koszovói elnök, Ibrahim Rugova tegnap megkezdte vallomástételét a hágai Nemzetközi Bíróság előtt. Rugova Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök ellen vallott, akit népirtással és emberiségellenes bűncselekmények elkövetésével vádolnak. A koszovói elnök a koszovói albánok elnyomásával vádolta Milosevicet.

Rugova vallomása alatt Milosevics többször és feltűnően ásítozottReuters-felvétel Hága. A koszovói elnök, Ibrahim Rugova tegnap megkezdte vallomástételét a hágai Nemzetközi Bíróság előtt. Rugova Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök ellen vallott, akit népirtással és emberiségellenes bűncselekmények elkövetésével vádolnak. A koszovói elnök a koszovói albánok elnyomásával vádolta Milosevicet. A korábbi tanúkkal ellentétben, akik konkrét esetekről számoltak be, Rugovától azt várják, hogy a koszovói konfliktus alatt a színfalak mögött lejátszódott eseményekre, összefüggésekre világítson rá. Rugova a Nemzetközi Törvényszék előtt is a védjegyeként szolgáló selyemsálban jelent meg. Mikor felment a pulpitusra, nem nézett rá Milosevicsre, aki szintén félrenézett, amikor Rugova letette az esküt. Mivel Milosevic maga látja el védelmét, lehetőséget kap arra, hogy kérdéseket tegyen fel Rugovának. (t, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?