RÖVIDEN

Teherán fenyegetőzik
Teherán. Irán bármelyik pillanatban felújíthatja urándúsítási programját – közölte tegnap Ali Juneszi, a hírszerzési ügyek minisztere. „Önként függesztettük fel a programot, tehát akkor folytatjuk, amikor akarjuk” – mondta.

Teherán fenyegetőzik

Teherán. Irán bármelyik pillanatban felújíthatja urándúsítási programját – közölte tegnap Ali Juneszi, a hírszerzési ügyek minisztere. „Önként függesztettük fel a programot, tehát akkor folytatjuk, amikor akarjuk” – mondta. A miniszter ismét elutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombati határozatát, amelyben felszólította Teheránt: vessen véget az urándúsításnak. Tegnap Mohammed Hatami iráni elnök is élesen bírálta a NAÜ-határozatot. „Teherán mindig egyértelművé tette, hogy nem érdekelt atomfegyver kifejlesztésében. A legújabb NAÜ-határozat azonban a békés nukleáris technika használatától is megfosztja Iránt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szuverén országról van szó, amely népe előrehaladásáért küzd. (MTI)

Ultimátum Törökországnak

Brüsszel. Az EB tegnap bejelentette, október 6-án nyilvánosságra hozandó jelentésében nem fogja javasolni a csatlakozási tárgyalások megkezdését Törökországgal, ha az ankarai parlament addig nem fogadja el a büntető törvénykönyv átfogó reformjáról szóló jogszabályt. Ankarában a hét végén úgy döntöttek, hogy a törvényről folytatott vitát október elsejére halasztják, ami csaknem lehetetlenné teszi a reformcsomag elfogadását a török országjelentés megszövegezése előtt. Günter Verheugen, a bizottság bővítési felelőse tegnap egyértelművé tette: nem javasolják a csatlakozási tárgyalások megindítását, ha addig nem lesz törvény. (MTI)

Manőverező robotrepülőgép

Peking. Kína egy olyan új manőverező robotrepülőgépet tesztelt, amely képes csapást mérni Tajvanra és annál távolabbi célpontokra – állítja a Jane’s Missiles and Rockets című neves amerikai katonai szaklap. A Tunghai–10 néven jelölt robotrepülőgépek hatótávolsága 1500 kilométer, 500 kilogrammnyi robbanótöltetet tudnak célba juttatni, találati pontosságuk pedig 10 méteren belüli. A cikk szerint Kína egy másik robotrepülőgép kifejlesztésén is dolgozik, és hasonló fenyegetést jelentenek az Izraeltől vásárolt Harpy – ember nélküli – rakétaszállító repülőgépek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?