Robbanás történt egy Moszkva megyei üzemben – egy nő meghalt, hatvanan megsérültek

Robbanás történt egy Moszkva megyei üzemben, többen megsebesültek

Robbanás történt szerda délelőtt a Moszkva megyei Szergijev Poszadban található Zagorszki Optikai és Mechanikai Üzem területén, a Piro-Rossz pirotechnikai cég által bérelt raktárban, a katasztrófában a legfissebb információk szerint egy nő életét vesztette, hatvanan megsérültek, és nyolc embert eltűntnek nyilvánítottak.

A detonáció oka az előzetes vizsgálat szerint a technológiai folyamatok megsértése volt. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) kizárta a dróncsapás lehetőségét. A helyi hatóságok a városban rendkívüli állapotot vezettek be.

A robbanás miatt több mint 30 embert szállítottak kórházba, többek állapota súlyos. Estére vált ismertté, hogy van egy halálos áldozat, rajta kívül a mentők a romok alatt nem találtak halottat.

A lángok mintegy négyszáz négyzetméteres területen terjedtek el. A tüzet lokalizálták, az oltásban mintegy százötven ember vett részt.

Az incidens miatt több mint harminc lakóházban kitörtek az ablakok, és megrongálódott a Lucs sportközpont is.

Az üzemből a dolgozókat, valamint egy közeli óvodából a gyerekeket evakuálták. A robbanás kárt okozott egy kazánházban, és emiatt a környék melegvízellátása megszűnt. Szergijev Poszadban 30 buszjárat útvonalát változtatták meg a baleset miatt.

Az ügyben büntetőeljárás indult az üzembiztonsági szabályok megsértése címén.

A Piro-Rossz cég idén áprilisban csődöt jelentett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?