Robbanás egy franciaországi atomerőműben (frissítve 14:41, 16:10, 18:55)

Párizs |

<p>Robbanás történt a dél-franciaországi Marcoule melletti atomerőműben. A hírt  a francia Atomenergetikai Felügyeleti Hivatal (ASN) is megerősítette.</p>

A BFM televízió azt közölte helyi forrásokra hivatkozva, hogy elképzelhető radioaktív anyagok légtérbe kerülése.
Az AP hírügynökség azt közölte: nem ismert milyen fokozatú a baleset, azt sem tudni, vannak-e áldozatok.
A helyi lap, a Midi Libre szerint egy személy meghalt, hárman megsérültek, közülük egy súlyosan. A robbanásra a radioaktív hulladékot feldolgozó részlegben került sor.

FRISSÍTVE 14:41
Az ASN közlése szerint az épületegyüttesben, ahol a robbanás történt, nincsenek reaktorok. Nem fenyeget radioaktív anyagok szivárgása sem.

A 3800 főt foglalkoztató erőmű és kutatóközpont egyik hulladékfeldolgozó létesítményének kemencéjénél történt a detonáció - közölte a prefektúra, amely egyelőre üzemi balesetnek minősítette a robbanást. A létesítmény köré a tűzoltók biztonsági kordont vontak.

FRISSÍTVE 16:10

A France Info hírrádió értesülése szerint a délben bekövetkezett balesetben egy ember meghalt és négy személy súlyosan megsérült. A francia atombiztonsági hatóság utóbb egy halottról, egy súlyos és négy könnyebb sérültről számolt be.

A 3800 főt foglalkoztató kutatóközpont egyik hulladékfeldolgozó létesítményének kemencéjénél történt a detonáció - közölte a prefektúra, amely egyelőre üzemi balesetnek minősítette a robbanást, s a telephelyen kívül nem rendelt el riasztást.

A létesítmény köré ugyanakkor a tűzoltók biztonsági kordont vontak és egyelőre egyetlen dolgozó sem hagyhatta el a telephelyet. Az esetleges radioaktív sugárzás érzékelésére rendkívüli intézkedéseket rendeltek el, de a telephelyen állandóan működő mérőeszközök nem jeleznek veszélyes sugárzást. 

Marcoule a Párizsból délre tartó A7-es autópálya mentén található Gard megyében, Avignontól mintegy 25 kilométerre. A létesítmény területén nincsenek atomreaktorok.

A telephely a Francia Atomenergia Bizottság (CEA) egyik kutatóközpontja, itt található az Areva nukleris óriásvállalat egyik kísérleti központja és az EDF egyik leányvállalatának, a Socodeinek az egyik hulladékfeldolgozó üzeme is, amely atomerőművekből származó enyhén radioaktív fémhulladékok beolvasztását, illetve újrahasznosítását végzi. Ez utóbbi létesítményben történt a robbanás. A detonációt követő tüzet a tűzoltók eloltották. 

A CEA azt közölte, hogy "jelenleg nincs szivárgás", később a francia kormány is megerősítette, hogy eddig nem történt sem radioaktív, sem vegyi szivárgás. Nathalie Kosciusko-Morizet környezetvédelmi miniszter a nap folyamán a helyszínre látogat.

FRISSÍTVE 18:55

Az ENSZ atomenergia-ügynöksége tájékoztatást kért a francia hatóságoktól a hétfői balesetről, amely egy atomlétesítményben történt. Odafigyelést ígért az Európai Bizottság is.

Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a szervezet bécsi központjában közölte, hogy aktiválták válságközpontjukat, és információkat kértek Párizstól. - Dolgozunk az ügyön - jelentette ki, miközben a NAÜ kormányzótanácsa éppen konferenciát kezdett a nukleáris létesítmények biztonságát erősítő akciótervről.

Amano szerint a franciaországi balesetről érkezett hírek megerősítik, hogy foglalkozni kell ezzel a kérdéskörrel. Bejelentette az Európai Bizottság is, hogy "a nemzeti hatóságokkal együttműködve szoros figyelemmel követi a helyzetet." A Európai Unióban egyébként most folyik az atomerőművek tűrőképességének a tesztelése, amelyet a japán Fukusima-erőmű katasztrófája nyomán határoztak el.

A baleset nem okozott radioaktív szivárgást. Az első vészhír megjelenése után másfél órával a francia Atomenergia Bizottság (CEA) bejelentette, hogy "lezártnak" tekinti az incidenst, amelynek nem voltak "radiológiai veszélyei" és nem járt "a lakosság védelmére szolgáló intézkedésekkel" sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?