Rengeteg volt a pályázó

Brüsszel. Rengetegen szeretnének uniós alkalmazottá válni. Erre adott újabb bizonyítékot egy brüsszeli közlemény, amely szerint az Európai Bizottság által kiírt legutóbbi pályázaton 750 álláshelyre 52 ezren jelentkeztek, köztük 467-en Szlovákiából.

Brüsszel. Rengetegen szeretnének uniós alkalmazottá válni. Erre adott újabb bizonyítékot egy brüsszeli közlemény, amely szerint az Európai Bizottság által kiírt legutóbbi pályázaton 750 álláshelyre 52 ezren jelentkeztek, köztük 467-en Szlovákiából. A hatalmas érdeklődésnek persze számos oka van: a szerencsés felvettek jó fizetést kapnak, miközben az átlagnál alacsonyabb adókat kell fizetniük, diplomata rendszámmal közlekedhetnek, az EU támogatja egészségügyi ellátásukat, gyerekeik oktatását. Ami a legfőbb, az így megszerzett munka élethosszig (pontosabban a nyugdíjkorhatár eléréséig) tart, nem nagyon kell elbocsátástól tartaniuk. Az 52 ezer pályázóra hosszas kiválasztási folyamat vár: szakmai tudásuk mellett például nyelvismeretükről is számot kell adniuk. A nagy számú jelentkező miatt már a tesztek megszervezése is időbe telik, s ezért az első erőpróbákra csak a jövő év elején kerül majd sor.

Az EU-bizottság 2003 óta most először tette lehetővé, hogy a régi EU-tagállamok állampolgárai is pályázzanak, az elmúlt két évben meghirdetett álláshelyek ugyanis alapvetően a 2004-ben belépett 10 új tagállam lakosainak szóltak. A legtöbben most Olaszországból pályáztak (több mint 10 ezren), őket pedig a franciák, a belgák és a spanyolok követik. Érdekes, hogy az EU legnépesebb államából, Németországból mindössze 4479-en pályáztak. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?