Rendkívüli védelem Blair kormányfőnek

London. Rendkívüli módon megerősítették Tony Blair brit miniszterelnök védelmét, aki tegnap két kollégájával, Pierre Raffarin francia és Goran Persson svéd kormányfővel is tárgyalásokat folytatott.

Tegnapi londoni értesülések szerint a kormányfő őrzése – mint a Downing Street egyik illetékese közölte – a korábbinál jóval szigorúbbá vált. Megháromszorozták azoknak a fegyveres személyeknek a számát, akik a különböző helyszíneken a miniszterelnököt védik, a rendőrséget pedig különleges kiképzésben részesítették egy esetleges támadás elhárítására. Bár az ezzel kapcsolatos hírek egy nappal azután láttak napvilágot, hogy Párizsban merényletet kíséreltek meg Jacques Chirac francia köztársasági elnök ellen, a Londonban bejelentett intézkedéseknek nincs közük a francia fővárosban történtekhez. Blair védelmének megerősítése azért vált szükségessé, mert hírszerzői jelentések azt valószínűsítették, hogy öngyilkos merénylet készül ellene. Ezzel összefüggésben idézték a brit hírszerzés magas rangú képviselőjét, aki kijelentette: „Ma már nem az a kérdés, hogy indít-e, hanem az, hogy mikor indít támadást bin Laden terrorszervezete, az al-Kaida Nagy-Britannia ellen.” Az említett forrás szerint Blairt főleg azért fenyegeti veszély, mert az Afganisztán ellen indított amerikai támadás és általánosságban a terrorizmus elleni harc egyik legodaadóbb támogatója volt, és George Bush amerikai elnök legszorosabb szövetségesének számít. A hírszerzői figyelmeztetések nyomán a Scotland Yard arra igyekszik felkészülni, hogy az al-Kaida megbízottai vagy Blair ellen indítanak közvetlen támadást, vagy öngyilkos robbantást hajtanak végre London központjának „olyan épületénél, amely a város egyik jelképe”. A rendőrség egységeit olyan miniatűr berendezésekkel szerelték fel, amelyek képesek a robbanószerkezetek észlelésére. Londoni lapértesülések szerint a hatóságok nem csak a miniszterelnök, hanem felesége, Cherie Blair és gyermekeik védelmét is jelentős mértékben megszigorították.

Az al-Kudsz című, Londonban megjelenő arab lap főszerkesztője, Abdel Bari Atvan a Reutersnek elmondta: Oszama bin Laden jól van, annak ellenére, hogy decemberben afganisztáni támaszpontján egy felrobbant lövedék megsebesítette a vállán. Ez a lap szoros kapcsolatban áll a bin Ladenhez közeli körökkel, és ezt az értesülését is innen szerezte. „Azt nem tudni, hogy hol ápolták bin Ladent sebesülése után, de az egyik helyettese sebész” – mutatott rá Atvan. Az al-Kudsz úgy, tudja, hogy bin Laden nem készül újabb viedeofelvételen hírt adni magáról, amíg hívei újabb támadást nem követnek el az USA ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?