Rábólintott a parlament

Belgrád. Átalakult a szerbiai kormány: a törvényhozás tegnap megszavazta a javaslatot, amelynek értelmében öt új taggal bővül a kabinet.

Belgrád. Átalakult a szerbiai kormány: a törvényhozás tegnap megszavazta a javaslatot, amelynek értelmében öt új taggal bővül a kabinet. Zoran Djindjics kormányfő már hónapokkal ezelőtt beharangozta kabinetje átalakítását, javaslatot tett egyebek mellett két új tárca: a környezetvédelmi, valamint az államigazgatási és önkormányzati minisztérium létrehozására. Még egy miniszterelnök-helyettese lesz a kormánynak Mile Isakov személyében, aki a Vajdasági Reformpárt elnöke. A kormánykoalíciós megállapodás értelmében a 18 pártból, pártkoalícióból és más szervezetből álló kormányzó párttömörülésben, a DOS-ban részt vevő minden párt elnöke miniszterelnök-helyettesi tisztséget láthat el. Tomica Milosavljevics került az egészségügyi tárca élére, e minisztériumnak azóta nem volt vezetője, hogy a jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) két tagja kilépett a kabinetből. A baloldali és a radikális ellenzék bírálta a kormány átalakítását, azt hangoztatva, hogy a kabinet nem teljesítette választási ígéreteit. Hasonló véleményt fogalmazott meg a DSS is, amely nem vesz részt a parlament munkájában. A párt szerint a kormányátalakítással nem fog javulni a kabinet teljesítménye. A szerb kormány 2001. január 25-én alakult meg hét kormányalelnökkel és 17 miniszterrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?