Putyin nem tartja meg éves nagy sajtótájékoztatóját

Vlagyimir Putyin

Nem tartja meg idén szokásos nagy évzáró sajtótájékoztatóját Vlagyimir Putyin orosz elnök, de nem kizárt, hogy az újév előtt még találkozik újságírókkal – tájékoztatta Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn a sajtót.

Putyin 2012 óta minden évben tartott decemberben élőben közvetített, maratoni sajtótájékoztatót.

Peszkov későbbre ígért tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy az elnök mikor intéz beszédet a Szövetségi Gyűléshez (a parlament két házához), amit az alkotmány szerint még az év vége előtt meg kell tennie. Hozzátette, hogy idén sem lesz nagy újévi fogadás a Kremlben.

Más témákról szólva egyebek között kijelentette, hogy Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök nem fordult segítségért Putyinhoz a koszovói feszültség csökkentése érdekében. Ugyanakkor barátinak nevezte a két ország kapcsolatát, valamint hangoztatta annak fontosságát, hogy alábbhagyjon a konfrontáció, és hogy a szerbek összes jogát tiszteletben tartsák.

Kitért Putyinnak arra a pénteki kijelentésére is, miszerint Oroszország a biztonsága szavatolásához fontolóra veheti, hogy átvegye az amerikaiaktól a „lefegyverző csapás” koncepcióját. Mint mondta, az elnök nem gondolt gyors lépésekre ezen a téren, Moszkva ugyanakkor szakértők segítségével elemzi, hogy milyen katonai doktrínák vannak a világon, és figyeli a helyzet alakulását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?