Putyin Japánba látogatott

Nagato |

<p>A Kuril-szigetek négy déli tagja feletti területi vitában előrelépést és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését várja a két fél Vlagyimir Putyin orosz elnök helyi idő szerint csütörtök este megkezdődött japáni látogatásától.</p>

Putyin a Krím félsziget tavalyelőtti orosz annektálása óta először látogatott el olyan országba, amely tagja a világ legfejlettebb országait tömörítő G7 csoportnak. A csoport szankciókat vezetett be és tart még most is érvényben Oroszország ellen a Krím elcsatolása és bekebelezése miatt. Putyin ezt megelőzően 11 évvel ezelőtt - második elnöki mandátuma idején - járt Japánban.

Az orosz elnök két-három órás késéssel érkezett a találkozó első helyszínére, a hőforrásairól híres Nagatóba. Abe Sindzó japán miniszterelnök, aki ebből a városból származik, kifejezte abbéli reményét, hogy a helyválasztás elősegíti a területi vitáról szóló tárgyalás sikerét. Putyin dicsérte Abét, amiért sokat tett a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséért.

A területi vita ügyében, amely miatt a második világháború vége után 70 évvel még mindig nincs békeszerződés a két ország között, egyik fél sem vár most áttörést. Az egykoron a Szovjetunió által megszállt szigeteket oroszul Déli Kuril-szigeteknek, japánul Északi Területeknek nevezik.

James Brown, a Temple Egyetem tokiói részlegének egyik professzora, a Japán-orosz területi viták című könyv szerzője azt mondta az AP hírügynökség szerint, hogy a mostani találkozó nagy előrelépés az ügyben, és Abe Sindzó miniszterelnök bátor, hogy új megközelítésben szeretné megoldani a problémát, különösen akkor, amikor Oroszország és a Nyugat rossz viszonyban van.

Abe Sindzó törekvése a területi vita megoldására tulajdonképpen személyes öröksége, hiszen apja, Abe Sintaró is ezt tette külügyminiszterként az 1980-as években.

A találkozó pénteken Tokióban folytatódik, ahol már a gazdasági kérdésekről lesz szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?