Prostikkal szórakoztak volna Obama testőrei?

Cartagena |

<p>Tovább dagadt a kolumbiai látogatáson tartózkodó Barack Obama amerikai elnök testőrei körüli botrány: az elnök biztonságáról gondoskodó Titkosszolgálat (Secret Service) felfüggesztette állásából tizenegy ügynökét, mert a jelek szerint prostituáltakkal próbáltak meg szórakozni, ráadásul "helytelen viselkedés miatt" vizsgálat indult öt amerikai katona ellen is.</p>

Obama helyi idő szerint pénteken érkezett meg a kolumbiai Cartagenába, ahol az Amerikai Államok Szervezetének 6. csúcsértekezletén arról próbálja meggyőzni a térség állam- és kormányfőit, hogy Washington nem fordított nekik hátat.
A mosolyoffenzívát azonban elrontotta - Obamát pedig kínos helyzetbe hozta -, hogy a Titkosszolgálat pénteken hazarendelte Cartagenából több ügynökét "helytelen viselkedés" miatt. A Secret Service másnap közölte, tizenegy ügynökét felfüggesztette állásából.
Az amerikai hadsereg külön bejelentette, hogy "helytelen viselkedés" miatt vizsgálatot indított a Titkosszolgálatot Kolumbiában segítő öt katona ellen. A katonák ugyanabban a kolumbiai szállodában szálltak meg, ahol az elnöki testőrök.
Ez utóbbiak még Obama érkezése előtt követték el kifogásolt tettüket, s nem közvetlenül az elnök környezetében dolgoztak.
Bár a Titkosszolgálat és a hadsereg nem bocsátkozott részletekbe, egy kolumbiai rendőr a Reuters brit hírügynökségnek elmondta:  a Secret Service legalább egy ügynöke szállodai bejelentés nélkül próbált meg felvinni szobájába egy prostituáltat.
Jóllehet Kolumbiában sok településen törvényes és széles körben elterjedt a prostitúció, az amerikai testőrök viselkedése a színfalak mögött a diplomaták egyik fő beszédtémájává vált, megnehezítve Obama diplomáciai erőfeszítéseinek sikerre vitelét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?