Prodi korábban távozik?

Brüsszel. Cáfolták azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint az Európai Bizottság azt tervezi, hogy fél évvel lerövidíti hivatalosan 2004. december 31-ig tartó mandátumát.

Brüsszel. Cáfolták azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint az Európai Bizottság azt tervezi, hogy fél évvel lerövidíti hivatalosan 2004. december 31-ig tartó mandátumát. Kiszivárgott értesülések szerint Romano Prodi, a bizottság elnöke egy belső használatra szánt tájékoztató feljegyzésben tett volna erre javaslatot, hogy az új bizottság hivatalba lépése minél közelebb kerüljön a bővítés feltételezhető időpontjához. A dokumentumban az elnök állítólag utalt arra, hogy a bővítésre a csatlakozási szerződés ratifikálási eljárásának befejezése után, „2004 közepén” kerülhetne sor. ĺgy abból lehetne kiindulni, hogy a jelenlegi bizottság mandátuma ugyanekkor járna le, s az újonnan megválasztott Európai Parlament 2004 őszén hagyhatná jóvá az új bizottság tagjainak kinevezését. Prodi szóvivője kijelentette: egyelőre nincs szó arról, hogy a bizottság ilyen korán át akarná adni a helyét, ezzel kapcsolatban sem hivatalos döntés, sem javaslat nincs még. Az elnök valóban eljuttatta a biztosokhoz a sajtóhírekben említett feljegyzést, ez azonban csak a 2004-re várható intézményi-szervezeti problémákat vázolja.

Az Európai Parlament (EP) még szeptember folyamán szeretné lebonyolítani az új uniós katasztrófaenyhítési segélyalap jóváhagyási folyamatát, amely létrehozását az Európai Bizottság kezdeményezte. Az Európai Bizottság szerdán fogadta el azt a javaslatot, hogy az unió hozzon létre egy új segélyalapot a mostani árvizekhez hasonló természeti katasztrófák anyagi következményeinek enyhítésére. Az alap összege 500 millió és egymilliárd euró között lenne, amelyet a jelenlegi költségvetési kereteken belül maradva gazdálkodnának ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?