Pörzse: felháborító, hogy volt titkos ügynökök dolgozhatnak a magyar média élén

Budapest |

<p>Felháborítónak nevezte Pörzse Sándor jobbikos képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy "volt Securitate és III/III-as ügynökök" dolgozhatnak Magyarországon a média irányításában.</p>

Az Országgyűlés sajtóbizottságának tagja azt mondta, hogy Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) februárban kinevezett vezérigazgatója "III/III-as ügynökként tevékenykedett Nádasdi néven." Az ellenzéki politikus Heltai Péter újságíróról is beszélt, aki szerinte "a jelenlegi médiatörvény egyik szülőatyja", korábban viszont Securitate-ügynök volt.

A Jobbik "döbbenten tapasztalja," hogy ezek az emberek mellett "a liberális megmondóemberek is a helyükön maradhatnak a választások után majdnem egy évvel is" - mondta Pörzse Sándor. A képviselő e csoport tagjaként Kert Attilát, a Magyar Televízió kommunikációs igazgatóját és Such Györgyöt, a Magyar Rádió volt elnökét, az egyszemélyes állami tulajdonban lévő filmstúdiók új vezetőjét nevezte meg.

Böröcz István február 9-én közleményben cáfolta, hogy ügynök lett volna. Heltai Péter tavaly decemberben elismerte a Hírszerzőnek, hogy kapcsolatban állt a román titkosszolgálattal, de azt mondta: soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?