Porosenko: két egység dezertált Ilovajszknál

Kijev |

<p>Két ukrán katonai egység dezertálása miatt kerültek súlyos helyzetbe a Kijev által terrorellenesnek nevezett haderők Kelet-Ukrajnában, a Donyeck melletti Ilovajzsk városánál folyó harcokban - közölte Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kijevben, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendkívüli ülését megnyitva.</p>

Közben médiajelentések szerint a védelmi tanács úgy határozott, hogy vissza kell állítani a sorkötelességet Ukrajnában, és ősszel sorozást kell tartani. A sorkatonai szolgálatot Viktor Janukovics posztjáról eltávolított volt elnök szüntette meg, az utolsó sorozás tavaly ősszel volt a kelet-európai országban. 

"A felelősséget az Ilovajszknál kialakult helyzetért nagy mértékben annak a két egységnek a tagjai és parancsnokai viselik, akik önhatalmúlag elhagyták állásaikat, veszélybe sodorva ezzel bajtársaik életét" - fogalmazott Porosenko. Az államfő ugyanakkor nem fedte fel mely alakulatok, és milyen egységei dezertáltak. 

Ilovajszknál már csaknem egy hete vannak heves tűz alatt a város "felszabadításáért" küzdő önkéntesek és hivatásos katonák, akik folyamatosan erősítést, fegyvereket és lőszereket követelnek az ukrán államfőtől és a védelmi minisztériumtól. Előző nap az Ilovajszknál harcoló Dnyipro-1 önkéntes alakulat parancsnoka, Volodimir Paraszjuk a Facebook-on azt közölte, hogy tüzérségi támogatást kaptak, és elkezdték visszaszorítani a szakadárokat. Paraszjuk közölte, hogy kedden súlyos veszteségeket szenvedtek, az alakulat négy tagja vesztette életét és 14-en sebesültek meg. A héten Szemen Szemencsenko, a Donbasz önkéntes alakulat parancsnoka is sürgős erősítést kért Ilovajszkhoz. 

Porosenko hangoztatta, hogy az Ukrajnába behatolt orosz csapatok a szakadárok megsegítésére érkeztek, mivel az utóbbi időkben az ukrán terrorellenes erők komoly harci sikereket értek el az oroszbarát szeparatisták elleni harcokban. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt két hónap alatt az ukrán fegyveres erőknek köszönhetően jelentősen összezsugorodott a harcok sújtotta terület. 

"A terrorista banda megmentésére hadoszlopok hatoltak be Oroszországból nehézfegyverzettel, nagy mennyiségű egyéb fegyverekkel és az orosz reguláris hadsereg katonáival azon a határszakaszon, amelyet nem mi tartunk ellenőrzésünk alatt" - szögezte le az elnök. 

Kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai helyzet rendkívül súlyossá vált, de - mint mondta - "kontrol alatt tartható". Ezért arra kért mindenkit, hogy ne essen pánikba, hogy "hideg fejjel és józan ésszel" hozzák meg a közös döntéseket a további lépésekről. 

Az elnök meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna képes megvédeni önmagát. Az államfő tájékoztatása szerint csütörtökön első alkalommal volt vezérkari szintű konzultáció Ukrajna és Oroszország között, amelyen a katonai foglyok cseréjéről és a határvédelem erősítéséről tárgyaltak. 

Porosenko közölte, hogy várhatóan szombaton konzultációkat kezdenek egymással az ukrán és az orosz határőrszolgálat képviselői is. Az elnök az ukrán határőrség vezetésének feladatául szabta a kelet-ukrajnai határátkelők újbóli megnyitását, és megállapodást a közös ukrán-orosz járőrözésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?