Pluszok és mínuszok

A szélenergia egyszerű elvre épül: a mozgó légtömegekből nyert forgási energiából generátorokkal termelnek villamos energiát. A szélturbinák mérete és kapacitása látványosan növekszik, Európa nyugati tengerpartjain és a part közeli vizekben elképesztő sebességgel bukkannak fel az új szélfarmok. A szélturbinák a szélerő függvényében termelik a villamos energiát. Eleinte, ahogy élénkül a szél, úgy nő a termelt villamos energia is, egészen kb. 7 m/s-os (kb. 25 km/h) szélerőig. Ebben a szélben „érzi legjobban magát” a turbina, ettől az értéktől – ha tovább erősödik a szél – a termelt villamos energia szintje is csökken, és kb. 20 m/s-os (72 km/h) szélben a turbina már nem termel energiát. Ami gond: ha csökken a szélenergia, a hálózatba bevitt energiát hagyományos erőművekkel kell pótolni. Az erőművek úgynevezett felterhelése időigényes feladat, és ha nem tudják elég gyorsan pótolni a hiányzó szélenergiát, akkor a villamosenergia-hálózat öszszeomlik. Az extra-nagyfeszültségű hálózatba kapcsolt szélturbinák egyszerre, akár egy egész régióra kiterjedő területen is kieshetnek, ez például Németországban többször is előfordult. Ennek következményeként az így kieső, akár 3000 MW-ot egyik pillanatról a másikra kellett pótolni a hagyományos forrásokból. A hálózati stabilitás megköveteli a tartalék képzését (spinning reserve). A gyors pótlás érdekében a hagyományos erőműveket ezért oly módon kell készenlétben járatni, hogy a kieső energiát bármikor pótolni lehessen. A növekvő tartalékolási kényszer miatt a szélenergia alkalmazása nem csökkenti jelentős mértékben a CO2-kibocsátást. Nagyon erős szélben a turbinákat le kell állítani, hogy ne rongálódjanak meg, ami csökkenti a teljesítményt. További csökkenést okozhat a jellemzően az offshore-turbináknál jelentkező sólerakódás a turbina lapátjaira. (ú)