Phenjani rakétaveszély

Szöul. Észak-Korea hosszú hatótávolságú rakétát fejlesztett ki, amely Japán és az USA-hoz tartozó Guam szigetének célbavételére is alkalmas – jelentette tegnap a Csoszun Ilbo című szöuli napilap. A dél-koreai védelmi minisztérium nem tudta megerősíteni a vezető szöuli lap hírét.

Szöul. Észak-Korea hosszú hatótávolságú rakétát fejlesztett ki, amely Japán és az USA-hoz tartozó Guam szigetének célbavételére is alkalmas – jelentette tegnap a Csoszun Ilbo című szöuli napilap. A dél-koreai védelmi minisztérium nem tudta megerősíteni a vezető szöuli lap hírét. Az értesülés az esetleges észak-koreai atomfegyver-kísérlettel kapcsolatos sajtótalálgatások közepette látott napvilágot. Ezek szerint a kísérletre ma, Észak-Korea megalakításának 55. évfordulóján kerülhet sor. Jun Jong Kvan dél-koreai külügyminiszter tegnap figyelmeztetett: a súlyos észak-koreai lépések befolyással lesznek a Phenjan atom programjáról folytatandó tárgyalásokra. Közölte: Washington aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Észak-Korea ma fenyegető lépést tehet. A Csoszun Ilbo egy meg nem nevezett kormányhivatalnokra hivatkozva arról számolt be, hogy a 3–4000 kilométeres hatótávolságú ballisztikus rakétát tavaly fejlesztették ki, de még nem állították hadrendbe. Az új rakéta jelentősebb csapásmérő erőt képvisel, mint a 2500 kilométeres hatótávolságú Taedopong-1, amelyet Észak-Korea 1998-ban lőtt ki a csendes-óceáni japán szigetekre. A feltételezések szerint Phenjan ezenkívül hétszáz, 1300 kilométeres hatótávolságú Dopong rakétával is rendelkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?