Phenjan rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki

<p>Észak-Korea több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki csütörtökön, alig pár órával az után, hogy az ENSZ újabb büntetőintézkedéseket fogadott el a kommunista állammal szemben.</p>

    A Yonhap dél-koreai és az AFP francia hírügynökség is rövid hatótávolságú rakéták kilövéséről írt a Japán-tenger irányába Észak-Koreából. A Reuters brit hírügynökség ugyanakkor azt írta: a dél-koreai hadsereg egyelőre nem tudja, hogy Phenjan rakétákat lőtt ki vagy tüzérségi tűzről van szó.

    A dél-koreai hírügynökségnek nyilatkozó illetékesek szerint egyértelmű, hogy Phenjan az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata miatti felháborodásában lőtt. Katonai források szerint 300 milliméteres vagy rövid hatótávolságú rakétákról lehet szó, amelyek 100-150 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe zuhantak.
    "A kilövéseket további provokációk is követhetik" - húzta alá a dél-koreai katonai forrás.
    A Yonhap a védelmi minisztérium szóvivőjére hivatkozva azt írta: Szöul igyekszik kideríteni, hogy Észak-Korea milyen típusú rakétákat lőtt ki, és pontosan hány darabot.
    Az ENSZ BT szerdán fogadta el az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket Phenjannal szemben, mert Észak-Korea január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?