Peking: a Vatikánnak rugalmasnak kell lennie, ha közeledni akar Kínához

Peking |

<p>A Vatikánnak javítania kellene a Kínához fűződő viszonyán, de ehhez rugalmasnak kell lennie, és a kínai hazafiaknak elsősorban hazájukhoz kell hűeknek lenniük, hitüket hozzá kell igazítaniuk a kínai társadalomhoz - jelentette ki Vang Co-an, a kínai állami vallásügyi hivatal vezetője, akit szerdán idézett az állami média.</p>

Ennek előzménye, hogy a Római Katolikus Egyház egy héttel ezelőtt közölte: "pozitív jelzéseket" remél Pekingtől.

Ferenc pápa kísérletet tesz arra, hogy 65 évvel a kapcsolatok megszakadása után a Vatikán és Kína közeledjen egymáshoz, noha erre már korábban is történtek erőfeszítések.

Kínában a katolikusok megosztottak a Szentszékhez hű hívek és azok között, akik az államilag ellenőrzött egyház tagjai. A kapcsolatok javulásának egyik kulcskérdése, hogy ki nevezheti ki a nemzeti egyház vezetőit. Kína szerint a helyi katolikus közösségnek kell megválasztania a püspököket, és a pápa - akit Peking egy külföldi állam vezetőjének tekint - nem szólhat ebbe bele.

A kommunista párt által kiadott Global Times című, angol nyelvű lap szerint az állami vallásügyi hivatal vezetője azt mondta, hogy a hivatalos Kínai Katolikus Egyháznak a párt irányvonalával összhangban, "Hszi Csin-ping kínai államfőt a középpontba állítva" kell vezetnie a híveket. Vang Co-an hangsúlyozta, hogy a híveknek hazafiaknak kell lenniük, és a katolicizmust hozzá kell illeszteniük a kínai kultúrához.

Hszi Csin-ping elnök májusban felszólította az országban működő egyházakat, hogy alkalmazkodjanak a kínai társadalomhoz, ezt ő "a vallás kínaizálásának" nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?