Havi 5 ezer eurós életjáradékot kaphat Maroš Žilinka

zilinka k

A Smer egy olyan törvényjavaslattal állt elő, melynek révén jelentősen megemelnék az ügyészek szolgálati és öregségi nyugdíját.

A Daniel Karas (Smer) által benyújtott javaslat a főügyész öregségi nyugdíját is érintené, amelyre négy év hivatalban töltött idő után lenne jogosult, miután letelt a felmondás ideje. Ebben az esetben a Legfőbb Ügyészség ügyészi alapilletményét kapná, ami havi bruttó 5 ezer euró.

Az öregségi nyugdíj megítélésének alapfeltétele az ügyészi szolgálatnak az ügyészi tisztségről való lemondással történő megszűnése, amennyiben az érintett 20 év szolgálat után kérvényez öregségi nyugdíjat. Összege az ügyészként eltöltött minden egyes év után 0,8 százalékkal emelkedik.

Az ügyészek öregségi nyugdíját szintén kiigazítanák: erre akkor lennének jogosultak, ha legalább 20 évig ügyészként dolgoztak. A bónusz folyósításának egyik feltétele, hogy az érintett olyan időpontban mondjon le hivataláról önkéntesen, amikor még nem jogosult korengedményes vagy rokkantsági nyugdíjra.

Ebben az esetben az ügyész négy alapfizetésnyi összeget kaphat. A maximális, tíz alapilletményt kitevő szolgálati nyugdíjat azonban csak akkor tehetné zsebre, ha legalább 28 évig töltötte be a tisztséget.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?