Párbeszédet ajánlott a katalóniai függetlenségi népszavazásról a spanyol kormányfő

Madrid |

<p>Mariano Rajoy spanyol kormányfő párbeszédet ajánlott a Katalónia függetlenné válásáról tervezett helyi népszavazásról Artur Masnak, az autonóm régió elnökének küldött levelében, de azt is leszögezte, hogy a régiónak &quot;hűnek kell maradnia a (spanyol) intézményekhez&quot;, és be kell tartania az üggyel kapcsolatos törvényi kereteket.</p>

A spanyol sajtó által szombaton késő este megszellőztetett levéllel a kormányfő Mas egy júliusi levelére válaszolt, amelyben az utóbbi annak engedélyezésére kérte a madridi kabinetet, hogy a barcelonai tartományi parlament 2014-ben népszavazásra bocsáthassa Katalónia Spanyolországtól való elszakadását.     A kormányfőt vélhetően az sarkallta válaszadásra - és a korábbinál kompromisszumkészebb hangnem megütésére -, hogy szerdán Katalóniában 400 kilométeres élőlánccal demonstráltak a tartomány függetlenségéért. A megmozduláson a helyi vezetés szerint 1,6 millióan, a madridi központi kormány szerint 400 ezren vettek részt.    Cayo Lara, a harmadik legnagyobb parlamenti párt, az Egyesült Baloldal (IU) vezetője szerint ez annak a jele, hogy Rajoy fontolóra vette a referendum engedélyezését, és ehhez még az alkotmány módosítására is hajlandó lenne. Az El Mundo napilap értesülései szerint a kormányfő nem zárta ki, hogy zöld utat adjon a voksolásnak.     Soraya Saenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes pénteken még úgy nyilatkozott, hogy a népszavazás alkotmányellenes lenne, ezért arra nem kerülhet sor.    Egy felmérés szerint a katalánok mintegy 80 százaléka támogatja a referendum megtartását, de csak 52 százalékuk szavazna a Spanyolországtól való elszakadásra. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?