Öt évre kitiltották a Krímből a helyi tatárok vezetőjét

Kijev |

<p>Öt évre kitiltották az Oroszországhoz csatolt Krímből Musztafa Dzsemiljevet, a krími tatárok vezetőjét, az Ukrajnában kormányzó Haza párt képviselőjét - közölte kedden a krími tatárok képviseleti-döntéshozó intézménye, a medzslisz.</p>

Lilia Muszlimova, a testület szóvivője közölte, hogy Dzsemilevnek, aki a Krímből Kijevbe utazott, a határőrök átadtak egy dokumentumot, amelynek értelmében öt évig megtiltják neki a belépést az Oroszországi Föderáció területére.

    A szóvivő Facebook-oldalán azt is írta, a Krímben megtiltották, hogy a helyi tévében szerepeljen Refat Csubarov, a Medzslisz elnöke, valamint Musztafa Dzsemiljev, a medzslisz volt elnöke. A bejegyzés szerint a krími tatároknak sugárzó adó, a GTRK Krím munkatársainak értesülése szerint keddtől a két vezető, valamint a medzslisz tagjai nem jelenhetnek meg a képernyőn. Az értesülést az Interfax Ukraina ukrán hírügynökség internetes oldala ismertette.

    A 2,2 milliós Krím félsziget népességének 12-15 százalékát teszik ki a krími tatárok, akik nagyrészt bojkottálták a Krím hovatartozásáról március 16-án megrendezett népszavazást.

    A tatár közösség bizalmatlanul viszonyul Moszkvához. Ellenérzésük abban gyökerezik, hogy Sztálin 1944-ben több mint 150 ezer tatár nemzetiségű krími lakost deportált közép-ázsiai szovjet köztársaságokba. Azzal gyanúsították őket, hogy a második világháború idején együttműködtek a náci Németországgal. Nem hivatalos becslések szerint a deportáltak negyven százaléka a következő két évben meghalt.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn bejelentette, hogy rendeletben rehabilitálta a krími tatárokat, örményeket, németeket, görögöket, mindazokat a népeket, amelyeket elnyomtak a sztálini önkény idején.

http://interfax.com.ua/news/general/201548.html
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?