Öt éve volt az oslói mészárlás

Oslo |

<p>Számos norvégiai településen emlékeztek meg pénteken az öt évvel ezelőtti utöyai mészárlásról és oslói pokolgépes robbantásról, amelyek során a szélsőséges jobboldali eszméket valló Anders Behring Breivik összesen 77 táborozó fiatallal és járókelővel végzett.</p>

A norvég fővárosban fiatalok olvasták fel a tömeggyilkos 77 áldozatának nevét.

2011. július 22. "a norvég történelem egyik legsötétebb napja volt" - mondta Erna Solberg norvég kormányfő a megemlékezésen. "Még mindig láthatjuk a terrorcselekmények nyomait. A meggyilkoltak mindig velünk lesznek. Vannak sebek, amelyeket az idő sem gyógyít be" - tette hozzá.
   

Solberg Haakon koronaherceggel és Mette-Marit hercegnével együtt koszorúkat helyezett el az oslói kormánynegyedben, ahol az elterelő pokolgépes robbantás történt. A megemlékezésen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár - az események idején norvég kormányfő - is jelen volt.
   

"Fáj hallani az összes nevet" - mondta Stoltenberg. "Ugyanakkor jó együtt lenni olyanokkal, akik szintén érintettek, mert támogatást, biztonságot adunk egymásnak."  
   

A csoport később az oslói katedrálisban vett részt egy gyászszertartáson, ahol az áldozatok hozzátartozói is csatlakoztak hozzájuk.
   

A délután folyamán Utöya szigetén is megemlékezést tartanak. Az Oslótól 40 kilométerre északnyugatra fekvő kis földdarab tavaly újra megnyitotta kapuját a nyilvánosság előtt. Akkor körülbelül ezer diák vett részt egy táborban, amelyet az áldozatok emlékére szerveztek.
   

A támadásokban az 5 milliós Norvégia lakosságának egynegyede veszítette el családtagját, ismerősét vagy barátját.
   

Breiviket 2012-ben 21 év letöltendő és meghosszabbítható börtönbüntetésre ítélték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?