Összecsaptak a tüntetők és a rohamrendőrök Kijevben

<p>&nbsp;Mintegy kétezer ellenzéki tüntető csapott össze kedden Kijevben a rohamrendőrökkel a parlament épületénél, ahol a törvényhozás épp plenáris ülést tartott volna. Helyszíni jelentések szerint a tüntetők kövekkel, botokkal, Molotov-koktélokkal támadtak a rendfenntartókra, akik válaszul könnygázt, fény- és hanggránátokat, vízágyút vetettek be, valamint gumilövedékeket lőttek a tömegbe.</p>

Egyes közlések alapján mindkét oldal használt lőfegyvereket is. Az egyik tévétársaság élő közvetítése alatt látható volt egy tüntető, aki pisztollyal lövöldözött. A belügyminisztérium közzétette, hogy a tüntetők lőfegyverekkel támadtak. Ugyanakkor ellenzéki képviselők állították, szemtanúi voltak annak, hogy rohamrendőrök pisztollyal lábra célzott lövéseket adtak le a rájuk támadókra.
   

A tüntetők felgyújtottak egy rendőrségi teherautót, amely elzárta a parlamenthez vezető utat, a kormányzó Régiók Pártjának székházába pedig Molotov-koktélokat és köveket dobáltak, betörve az épület több ablakát, majd behatoltak az épületbe, és túszul ejtettek egy ötven év körüli civil ruhás férfit. Nem sokkal később a rendőrök kiszorították a tüntetőket az épületből.
   

Egy tucatnyi tüntető eközben elfoglalta azokat a háztetőket, ahonnan a belügyi egységek lövészei gumilövedékkel lőtték az embereket. A belügyesek elmenekültek a háztetőkről.
   

Az összecsapások a parlament körül több utcára kiterjedtek. A rohamrendőrök oldalán kormánypárti demonstrálók is bekapcsolódtak az ellenzéki tüntetők elleni harcba. Az ellenzékieknek állítólag több rendőrt sikerült túszul ejteniük a belügyi egységekkel és a kormánypártiakkal folytatott közelharcban. Egy sérült rendőrt később kiadtak a társainak.  
   

Eddig legalább tíz tüntető sérült meg, a rendőrök közül legalább heten. Egy fiatal férfinak egy rendőr által elhajított gránát csuklóból leszakította a kezét, a Reuter brit hírügynökség fotóriportere szintén gránáttól sérült meg a mellkasán, két nő pedig gumilövedékektől.
   

A tüntetők elfoglalták a Tisztek Háza nevű épületet, ahol elsősegélypontot rendeztek be.
       

A kormányzó Régiók Pártjának képviselői elhagyták az üléstermet, többen közülük az oldalsó bejáratokon keresztül az épületet is. Ellenzéki képviselők a kormányt kívülről támogató kommunista honatyák közül többet viszont megakadályozták abban, hogy ők is kimenjenek az üléstermből. Az ellenzék követeli, hogy a Régiók Pártjának képviselői térjenek vissza, és hozzák meg azokat a döntéseket, amelyeket a tüntetők követelnek.
     

Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezére rendkívüli elnök- és parlamenti választások sürgős kiírását követelte Viktor Janukovics ukrán az utcai harcok közben a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.  
Kijelentette, hogy az egyetlen, "ami lehűtheti a kedélyeket az országban" az, ha Janukovics elnök azonnal választásokat ír ki. Leszögezte, hogy mihamarabb új kormányt kell alakítania a parlamentnek, az ellenzék pedig készen áll a kormányzásra. "Most nem órákról, hanem percekről van szó" - hangoztatta a politikus.
   

Sürgette továbbá, hogy a parlament hozza vissza a 2004-es alkotmányt, amely jelentősen szűkítette az elnöki jogköröket a parlament javára.
   

Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt elnöke szerint a hatalom provokálta a tüntetőket az újabb harcra. A parlamentben tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a rendőrök kezdték az összetűzést, előbb ők lőttek rá, és dobtak oszlató gránátokat a békés demonstrálókra, akiket azért hívott az ellenzék a parlament elé, hogy támogassák az ellenzéki képviselőket az alkotmány módosításában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?