Oroszország nem tervez katonai intervenciót Kelet-Ukrajnában

<p>Kijev/London. Két nappal a krími függetlenségi népszavazás előtt Moszkva azzal a kéréssel fordult az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez, hogy küldjön megfigyelőket a referendumra. Moszkva szerint a kijevi hatalom nem képes ellenőrzése alatt tartani a helyzetet az országban. Szergej Lavrov külügyminiszter tegnap Londonban azt mondta: Oroszországnak nincs szándékában megtámadni Kelet-Ukrajnát.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Oroszország egyelőre nem döntött arról, hogy milyen ellenlépéseket tenne nemzetközi szankciók esetén – mondta tegnap londoni sajtóértekezletén az orosz külügyminiszter.

„Egyelőre várunk”

Szergej Lavrov, aki John Kerry amerikai külügyminiszterrel tárgyalt a nap folyamán, úgy fogalmazott: „ez idő szerint nincs értelme találgatásokba bonyolódni” arról sem, hogy Oroszország tenne-e ellenlépéseket, ha a nemzetközi közösség szankciókat léptetne életbe ellene. „Egyelőre várunk” – tette hozzá.

Kerry részéről semmilyen szankciófenyegetés nem hangzott el a tárgyaláson, de „partnereink is tudják, hogy a szankciók visszaüthetnek, és nem segítenék elő a kétoldalú üzleti együttműködést” – mondta az orosz külügyminiszter. Kerry viszont ugyancsak londoni sajtóértekezletén azt mondta: „következményei lesznek”, ha Oroszország nem módosítja irányvonalát Ukrajnával kapcsolatban. Ezt egyértelműen közölte az orosz külügyminiszterrel. Azt is elmondta: a nemzetközi közösség nem fogja elismerni a Krím-félsziget hovatartozásáról holnap tartandó népszavazás eredményét, mert a referendum ellentétes az ukrán alkotmánnyal. Javasolta Szergej Lavrovnak az orosz csapatok visszavonását „arra az időre, amíg a diplomácia dolgozik”.

Utóbbi szerint ha a nemzetközi közösség „Koszovót különleges esetként kezelte, akkor a Krím-félszigetet is különleges esetként kell kezelni”. Oroszországnak viszont nincs szándékában megtámadni Délkelet-Ukrajnát, de Moszkva álláspontja szerint meg kell védeni az ukrajnai „orosz, magyar, bolgár” és egyéb kisebbségek jogait – mondta Lavrov.

„Oroszország tisztában van azzal, hogy felelősséget visel az ukrajnai honfitársak és polgártársak életéért, és jogot formál arra, hogy oltalmába vegye az embereket” – olvasható az orosz külügyminisztérium tegnapi közleményében, amely utal arra, hogy csütörtökön halálos áldozattal járó összecsapás volt Donyeckben.

Donyeck Kijev mellett

A kelet-ukrajnai Donyeck vezetése ugyanakkor nyilatkozatban állt ki tegnap Ukrajna egysége és oszthatatlansága mellett azután, hogy előző este oroszbarát szélsőségesek támadtak az ország egységéért demonstrálókra. Az összecsapásban életét vesztette a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt egyik helyi aktivistája, a megyei adminisztráció sajtószolgálatának pénteki közlése szerint 28-an szorultak orvosi segítségre.

Orosz haditechnika

Tegnap reggel orosz haditechnikát szállító szerelvény indult útnak a Krím belsejébe a félsziget keleti részén fekvő Kercs városából . A híradások szerint a szerelvény 14 darab Sz-300-as légvédelmi üteget, 4 páncélozott járművet és 13 katonai teherautót szállít. Az UNIAN hírügynökség szerint az észak-krími Dzsankojban is katonai konvojt láttak elhaladni, de nem tudni, hogy milyen irányban tart a gépkocsioszlop.

Koponyás lobogók

Az ultranacionalista Szerb Csetnik Mozgalom szakállas, fekete szőrmesapkás, késekkel felfegyverkezett tagjai ellenőrzik a krími fővárost, Szimferopolt a szevasztopoli hadikikötővel összekötő autóút forgalmát – jelentette a helyszínről a Reuters. Az ellenőrző pontnál kitűzték az orosz nemzeti trikolor mellett a szerb nacionalisták fekete, koponyás lobogóját és Szerbia zászlaját. A szerb csetnikek látványa az 1990-es évek vérzivataros balkáni eseményeit idézi. Bratiszlav Zsivkovics, a csetnikek egyik parancsnoka elmondta, magától értetődő volt számukra, hogy orosz barátaik segítségére sietnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?