Oroszország felmondta a START–II-t

Moszkva. Oroszország a továbbiakban nem tartja magára nézve kötelezőnek a hadászati nukleáris támadó fegyverek csökkentéséről és korlátozásáról 1993-ban kötött orosz-amerikai START-II szerződést.

Moszkva. Oroszország a továbbiakban nem tartja magára nézve kötelezőnek a hadászati nukleáris támadó fegyverek csökkentéséről és korlátozásáról 1993-ban kötött orosz-amerikai START-II szerződést. Ezt az orosz külügy jelentette be tegnap, azzal magyarázva a döntést, hogy az USA nem ratifikálta a megállapodást, illetve Washington csütörtökön hivatalosan is felmondta a rakétavédelmi rendszerek kiépítését korlátozó 1972-es szovjet-amerikai ABM-szerződést. A bejelentésnek szakértők nagyrészt formális jelleget tulajdonítanak, hiszen május végén Putyin orosz és Bush amerikai elnök a START–II-nél radikálisabb szerződést írt alá a hadászati fegyverek csökkentéséről. Moszkva kihátrálása a START-II-ből már januárban felvetődött, amikor Washington bejelentette, hogy a fél éves türelmi időszak lejártával felmondja az ABM-szerződést, mert az akadályozza nemzeti rakétavédelmi programja végrehajtását. Moszkva végül belenyugvással fogadta az amerikai döntést, s a tegnapi válaszlépésnél többet aligha lehetett várni.

A START–II-t, az első hidegháború utáni fegyverzetcsökkentési megállapodást 1993-ban írta alá idősebb George Bush és Borisz Jelcin. A szerződés azt mondta ki, hogy a két atomhatalomnak 2003-ra 3500– 3500-ra kell csökkentenie nukleáris robbanófejei számát. A megállapodás meglehetősen nagy kálváriát járt be mindkét oldalon: először Washington mutatkozott késznek annak ratifikálására, orosz részről azonban ezt megakadályozta a törvényhozás kommunista többsége. Az orosz állami duma végül 2000 májusában, már Putyin elnöksége alatt hagyta jóvá az egyezményt, amikorra a parlamentben többségre tettek szert az államfőt támogató Kreml-párti politikai erők. Addigra viszont Washington döntött úgy, hogy nem ratifikálja a START–II-t. Az idén május végén Moszkvában aláírt egyezmény értelmében Oroszország és az USA 2012-ig a jelenlegi szintnek közel a harmadára, 1700-2200 robbanófejre mérsékli hadászati támadó fegyverei számát.

Sikeres amerikai rakétakísérlet

Washington. A Pentagon bejelentette, hogy újabb rakétaelfogó kísérletet hajtott végre csütörtökön a tervezett rakétavédelmi rakétarendszer kiépítése jegyében. A kísérlet ezúttal sikeres volt: a Csendes-óceánon állomásozó Lake Erie hadihajóról elindított Standard Missile 3 elfogórakéta a földfelszíntől 160 kilométeres távolságban eltalálta és megsemmisítette a Hawaiiról felbocsátott, Aries típusú közepes hatótávolságú rakétát. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?