Őrizetben a vnukovói reptér négy dolgozója a Total-elnök repülőbalesete miatt

Moszkva |

<p>Oroszországban őrizetbe vették a vnukovói nemzetközi repülőtér négy alkalmazottját csütörtökön annak a vizsgálatnak a keretében, amelynek célja kideríteni, hogy milyen okok vezettek a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatóját szállító repülőgép balesetéhez.</p>

Az ügyben eljáró vizsgálóbizottság tájékoztatása szerint őrizetbe került a felszállópályák takarításáért felelős részleg vezetője, a repülések ellenőrzéséért felelős tisztviselő, az a légiforgalom-irányító, aki a baleset idején szolgálatban volt, valamint a felettese.     A Total 63 éves vezetőjének, Christophe de Margerie-nek a gépe felszállás közben, a ködben egy hókotrónak ütközött a vnukovói repülőtéren. Az Unijet társasághoz tartozó, Falcon 50 típusú, Párizsba tartó repülő fedélzetén rajta kívül háromtagú személyzet tartózkodott, mindannyian meghaltak. A baleset hétfő éjjel, moszkvai idő szerint néhány perccel éjfél előtt történt.    Elvesztette tájékozódását és nem hallotta a felé közelítő repülőgépet – vallotta Moszkvában a hókotró 60 éves vezetője a kihallgatásáról kiszivárgott, minden bizonnyal mobiltelefonnal készült videofelvétel tanúsága szerint.    A férfi, aki az ügyészség szerint ittas volt a baleset idején, a tíz éve dolgozik a vnukovói repülőtéren - közölte Pervij Kanal orosz televízió.     "A repülőgép épp felszállni készült, de gyakorlatilag nem láttam és nem is hallottam, mert járt a gépem, és fény sem volt" – mondta a felvételen férfi, de nem derül ki, hogy a Falcon 50 jelzőfényeiről vagy a felszállópálya megvilágításáról beszélt. "És aztán ütközést éreztem" – tette hozzá.    A hókotró vezetőjének ügyvédje, Alekszandr Karabanov hangoztatta, hogy védence krónikus szívelégtelenségben szenved. Azt elismerte ugyanakkor, hogy a férfi ihatott "néhány korty" alkoholt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?