Orbánék vezetnek?

Budapest. A Nemzetbiztonsági Hivatal több olyan korábbi kormánytagról is talált információkat, akik a rendszerváltás előtt kapcsolatban voltak a titkosszolgálatokkal – tudta meg az RTL Klub Híradója kedden.

Budapest. A Nemzetbiztonsági Hivatal több olyan korábbi kormánytagról is talált információkat, akik a rendszerváltás előtt kapcsolatban voltak a titkosszolgálatokkal – tudta meg az RTL Klub Híradója kedden. A hivatal Mécs Imre (SZDSZ), az előző kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökének kérésére vizsgálódott. Mécs arra kérte a Nemzetbiztonsági Hivatalt, hogy vizsgálják meg: van-e érintett az 1990 óta létrejött kormányok miniszterei és politikai államtitkárai között. Az esti hírműsor szerint a hivatal hét érintett személyről talált információkat, az Antall-, a Horn- és az Orbán-kormány tagjai között. Az RTL Klub úgy tudja, hogy a legtöbb érintettet az Orbán-kormány tagjai között találták. Az Index információi szerint az Orbán-kormányban öten is felkerültek a listára, az egyik miniszter D-144-es kódnéven szerepel az iratok között. A HVG úgy tudja, hogy a Fidesz vezette kormány három tagjának volt irata a III-as főcsoportfőnökség 2-es ügyosztályánál: kettejükett – Bihari és Magasdi fedőnéven – úgynevezett hálózati személyként tartották nyilván. A harmadik D-008 fedőnéven (Medgyessyhez hasonlóan) szigorúan titkos tiszt volt, és papíron közvetlenül a rendszerváltás előtti évig tartották állományban. Az Orbán-kormány másik két érintettjének neve az úgynevezett III/III-as főcsoportfőnökség iratai között szerepel. Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár az MTI-nek nem kívánt reagálni a hetilap információira. Annyit mondott csupán, hogy az NBH a bizottság által küldött listát töltötte ki. Az MTI úgy tudja: ezen nem tüntették fel sem az érintettek fedőnevét, sem a kódszámukat.

A Történeti Hivatal nyilvántartásában fellelhető iratok szerint az előző kormányok tagjai közül egy személy írt alá a belbiztonsági szervekkel együttműködési nyilatkozatot, három pedig jelentést is adott. A Történeti Hivatal erről szóló levelét tegnap kapta meg Mécs Imre, aki az MTI-nek elmondta: a Történeti Hivatal nyilvántartásában 16 kormányzati szerepet vállalt politikus neve szerepel. „Ezt az adatot forráskritikával kell kezelni, mivel közöttük olyan is van, akiről éppen sikertelen beszervezése okán született irat” – tette hozzá a vizsgálóbizottság elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?