Orbán szerint a Nyugat a hibás a kommunista diktatúrákért

A kommunizmus bűneit a Nyugaton még ma is sokan mentegetik, maga az Európai Unió is vonakodik egyértelműen elítélni – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen.Budapest.

A kommunizmus bűneit a Nyugaton még ma is sokan mentegetik, maga az Európai Unió is vonakodik egyértelműen elítélni – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

Budapest. Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) megemlékezésén úgy fogalmazott: ma már nem szokás emlegetni, hogy a kommunizmus – akárcsak a nemzetiszocializmus – a 20. században „a Nyugat szellemi termékeként látta meg a napvilágot”, ám „a tőrőlmetszett nyugati gondolat végül nekünk, közép-európaiaknak lett kényszerű osztályrészünk”.

Eközben a Nyugatnak a kommunizmus megmaradt színtiszta elméletnek, „kéretlen világboldogítók bizsergető szellemi izgalmának” – fogalmazott a magyar kormányfő szombaton a köztemető 297-es parcellájánál lévő látogatóközpontban.

Kiemelte, hogy az EU is vonakodik egyértelműen elítélni a kommunizmus bűneit, amit a 21. században nem magyarázhat és nem menthet a baloldali pártszimpátia vagy pártbarátság.

Mindez arra vezethető vissza – magyarázta –, hogy míg a nácizmus bűnei felett ítéletet mondott a nemzetközi katonai bíróság, addig a kommunizmus bűncselekményeiről a rendszer bukása után a szabad világ képviselői nem hirdettek hasonlóan szigorú ítéletet.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei közleményükben jelezték, hogy az emléknapon újra benyújtják a parlamentnek az ügynökaktákkal kapcsolatos törvényjavaslatukat.

Mint írták: nem volt értelmetlen az áldozatok szenvedése az elmúlt száz évben, ha megtesznek mindent a múlt megismeréséért és levonják a következtetéseket. Az LMP azért küzd, hogy hozzák nyilvánosságra a bűnösök nevét, a rendszer működtetőit. Ezért is adják be ismét az ügynöklisták nyilvánosságáról szóló javaslatukat.

A Liberálisok szintén az ügynökakták nyilvánosságát követelték az emléknap kapcsán. Az Együtt közleményében azt írta, emlékezni kell a kommunizmus áldozataira, mert csak így lehetünk biztosak abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és ami egyszer megtörtént, többé nem fog. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?