Orbán még négy évet kért a szavazóktól

<p>Budapest. Egységet bont, aki megosztja szavazatát az április 6-ai parlamenti választáson – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Fidesz-KDNP szombati választási nagygyűlésén, Budapesten, a Hősök terén, ahol még négy évet kért a választópolgároktól.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A Fidesz elnöke szerint bár a választás esélyese a kormányzó pártszövetség, azt is mondta: az esélyesség még nem győzelem, azért dolgozni kell. A miniszterelnök szólt arról is: a kormány átalakította, megújította, „áramvonalasította” Magyarországot, „egy lerobbant, döcögő, defektes járgányból üzembiztos, gyors, merész versenyautót építettünk”. Orbán Viktor szerint az ország napról napra erősödik, visszatért az önbecsülése, „újra méltó régi nagy híréhez”, és nagyszerű jövő előtt áll.

Daul és Pásztor

a támogatók közt

Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke támogatásáról biztosította a Fidesz–KDNP miniszterelnök-jelöltjét a választási nagygyűlésen mondott beszédében. A francia politikus szerint Orbán Viktor azon európai vezetők sorába tartozik, akik nemcsak megnyerni, hanem megtartani is képesek voltak a választók bizalmát, ami válság idején nem kis dolog. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint április 6-a a nemzet napja, amikor arról kell dönteni, hogy folytatni kívánják, amit elkezdtek és össze tudnak fogni, kellő erőt tudnak tenni e szándék mögé. Pásztor István a rendezvényen arra szólította fel a határon túli magyarságot, hogy „azonnal szavazzanak”.

Csaknem félmillióan

A belügyminisztérium becslése szerint 440–460 ezer résztvevője volt a szombati, fővárosi békemenetnek, amely az Alkotmány utcából indult a Hősök terére Csizmadia Lászlóval, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójával, Széles Gábor nagyvállalkozóval, Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével és Fricz Tamás politológussal az élen, akik az „Egy az ország – 2014. április 6-a” feliratú nemzeti színű transzparenst vittek .

Ellenzéki vélemények

Az ellenzéki összefogás öt pártja szerint öntelt, háborús és hazug beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP nagygyűlésén. Az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és a Liberálisok szombaton közös közleményben reagált a kormányfő által a kormánypárti rendezvényen elmondottakra, amelyben közölték: Orbán Viktor tudja, hogy az ország többsége változást és kormányváltást akar, és tudja, hogy elveszítheti a választásokat. Úgy fogalmaztak: Orbán Viktor a „saját szélsőségeseit felhasználva mozgósított egy utolsó rohamra – az ország békéje ellen”.

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök beszédében bevallotta, hogy „ennél többre nem képesek: nem történt valódi munkahelyteremtés, nincs rend”. Dúró Dóra szóvivő a közleményében úgy fogalmazott: egy magát nemzetinek tartó kormánytól elvárható, hogy a devizahitelesek problémáit képes legyen megoldani egy ciklus alatt, a bankoknak és a multiknak pedig ne engedje áthárítani a rájuk kivetett adókat.

Kormányváltó tüntetés

„Kormányváltó tüntetést” tartottak tegnap Budapesten, az Operaház előtt a baloldali ellenzék pártjai. A nagygyűlésre azokat várták, akiknek „elegük van az Orbán-rezsimből”.

Valódi munkahelyeket, tisztességes béreket, a növekedést segítő gazdaságpolitikát és igazságos társadalompolitikát ígért Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt. Az MSZP elnöke hangsúlyozta: két világ- és jövőkép áll szemben egymással, a Fidesz új pártállamot akar, a baloldal pedig köztársaságot, modern, európai Magyarországot. Szerinte az Orbán-kormány elszegényedést, elvándorlást és félelmet hozott, és az ország legrosszabb hagyományaiból építkezik: „ideológiailag horthysta, szemlélete feudális, a hatalomgyakorlás szempontjából pedig bolsevik”.

A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje ismét felszólította a kormányfőt, hogy álljon ki vele vitázni, az embereket pedig arra biztatta, a szavazófülkében vágjanak vissza a Fidesznek azokért a megaláztatásokért, amelyeket az elmúlt négy évben elszenvedtek, „és küldjék ezt a korrupt bandát a történelem szemétdombjára”. Szavazásra buzdított Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta, olyan hazafiak, olyan magyarok, akik értik, ezer év küzdelme arról szólt, hogy az ország nyugatra megy és nem keletre. „Orbán menjen keletre, ha akar, mi megyünk nyugatra” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?