Orbán: hétfőn már egy más országban ébredhetünk

Budapest |

<p>Orbán Viktor szerint a történelem megtette a magáét, most "rajtunk a sor, hogy cselekedjünk, ítéljünk jó és rossz felett, vagyis válasszunk".</p>

Ha pedig ez megtörténik, akkor hétfő reggel egy más országban ébredhetnek az emberek, az élet minden területén megkezdődhet a változás - mondta a Fidesz elnöke csütörtökön a Fidesz-KDNP kampányzáró rendezvényén, Budapesten.


Még hatvankét óra, és eljön az igazság pillanata Magyarországon - kezdte beszédét Orbán Viktor, akit vastapssal és "Most vasárnap csak a Fidesz" feliratú táblákkal fogadtak a résztvevők a Syma-csarnokban.

Kijelentette: vasárnap több minden dől el, mint egy egyszerű választásnál szokott.

Hangsúlyozta, a történelem megtette a magáét, most "rajtunk a sor, hogy cselekedjünk, ítéljünk jó és rossz felett, vagyis válasszunk". "Minden eldől, ami fontos a számunkra, amiért hosszú évek óta erőnket megfeszítve dolgoztunk, harcoltunk, küzdöttünk" - mondta.

A pártelnök szerint a mostani országgyűlési választáson eldől, hogy Magyarország következmények nélküli ország marad-e, hogy jó lesz-e ismét magyarnak lenni az országban, hogy felnéznek-e Magyarországra a világ más nemzetei, hogy lesznek-e közös nemzeti ügyek, vagy marad a magánérdekek politikája, amely fittyet hány az emberekre. Eldől, hogy "visszatérünk-e a történelem főutcájára, vagy tovább bukdácsolunk a kertek alatt, (...) hogy a gyerekeink büszkék lesznek-e ránk" - mondta.

A Fidesz elnöke beszédében kifejtette: vannak olyan, váratlanul beköszöntő történelmi pillanatok, amikor egy napba sűrűsödik össze nyolc, tíz, húsz vagy akár ötven év "elfojtott keserűsége és reménye"; az ilyen napokon nagy dolgok történnek, amelyek azután mindent megváltoztatnak.

Ezek a történelem nagy napjai: ilyen pillanat volt például az 1848-as, az 1956-os forradalom, az 1990-es rendszerváltozás - mondta, hozzátéve, hogy a vasárnapi választással ismét egy ilyen naphoz érkeztünk, a "magyar történelem ritka, nagy napjai közül egy újabbhoz".

A pártelnök a választási részvételre utalva úgy fogalmazott: minden ember azt várja, hogy kapjon végre valamit a történelemtől, de a történelem csak azoknak tud adni, akik a nagy pillanatokban készek cselekedni.

Orbán Viktor szerint ezért vasárnap elsöprő hangerővel kell ki kell mondani: az elmúlt nyolc esztendőben rossz úton járt az ország, mert rossz irányba vitte a politika.

Rossz emberek, rossz politikusok rossz döntésekkel juttatták oda az országot, ahol most tart, "rajtunk a sor, hogy elsöprő hangerővel kimondjuk: soha többé nem akarunk ilyen politikát, ilyen kormányzást, ilyen döntéseket", ezt várja a történelem ma mindenkitől - vélekedett a Fidesz elnöke.

Aláhúzta: ezt az ítéletet olyan hangerővel kell kimondani a magyaroknak, hogy az egész világ meghallja, mint ahogy meghallotta 1848, 1956, 1990 "hangorkánját" is. Kifejtette: a fiataloknak, az időseknek, a vállalkozóknak, a munkavállalóknak, a családoknak, a budapestieknek, a vidékieknek, a gazdáknak ki kell mondaniuk, hogy "torkig vannak", és gyökeres változást akarnak.

A történelem csak akkor tud segíteni rajtunk, ha mi elvégezzük a magunk dolgát, ha ezt nem tesszük, akkor a legszebb közvélemény-kutatási eredmények ellenére sem történik gyökeres fordulat - buzdított részvételre a pártelnök.

Úgy vélekedett, nem érhet nagyobb szégyen egy nemzetet, mint az, hogy ha alkalma nyílik talpra állni, visszaszerezni büszkeségét, de elmulasztja azt.

Nehogy vasárnap mindenki azt higgye, hogy majd a többiek ott lesznek - hívta fel a figyelmet; azt kérte, "senki ne bízza a maga dolgát másra", mert ha nem lesznek elegen, akkor a nagy pillanat és a nagy lehetőség is elveszhet.

Mindenkinek tudnia kell, hogy változás nélkül nincs megkapaszkodás, megkapaszkodás nélkül nem lesz felemelkedés sem - tette hozzá, azzal, hogy akik ide juttatták az országot, azoknak felelniük kell.

Ha vasárnap cselekszünk, akkor hétfő reggel egy más országban ébredhetünk, az életünk minden területén megkezdődhet a változás - jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke leszögezte: elmegy szavazni, elviszi szavazni a családját, szól a barátainak, a szomszédjainak, az ismerőseinek, hogy menjenek el szavazni. Orbán Viktor mindenkinek azt javasolta, tegyen hasonlóképp, "menjen el maga is, vigye el a családját, barátait, ismerőseit, mindenkit, akit csak el tud vinni, ne legyen rest, hívja fel a távolabb lakókat és buzdítsa őket is a változásra, arra, hogy egyik szavazatukat se hagyják elveszni, mindkét szavazatukat adják a Fideszre, a Fidesz jelöltjére, a Fidesz listájára".

A vasárnap a cselekvés napja, "nagyszerű vasárnap előtt állunk, nagy dolgok vannak készülőben, ne maradjanak ki belőle" - fogalmazott Orbán Viktor, aki az "Itt az idő Magyarország, itt az idő magyarok" fordulattal zárta mintegy negyedórás beszédét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?