Orbán felszabadítaná az emberek energiáit

Nagykáta |

<p>Válság esetén összehúzódzkodás helyett, bátran szembenézve a nehézségekkel, a beruházásokat előre kell hozni, az adókat csökkenteni kell, és fel kell szabadítani az emberekben meglévő energiát, hogy kikerüljünk a nehézségekből – többi között erről beszélt Orbán Viktor szombaton a Pest megyei Nagykátán az új sportcentrum avatásán.</p>

A Fidesz elnöke kifejtette: a politika az országot csak belelökni képes a bajba, kihúzni nem, a válságból való kilábalásra csak a vállalkozó szellemű magyarok képesek. E szellem érvényesüléséhez pedig engedményekre van szükség. „Ezért is minden polgármesternél azt szorgalmazom, hogy a 2010-re, 2011-re tervezett beruházásokat hozzák előre, e nélkül jövőre az építőipar bajban lesz” – tette hozzá. Az építőiparban hozzávetőleg 300 ezren dolgoznak, ennek a tevékenységnek a kisugárzása további 700- 800 ezer embert jelent – mondta a pártelnök. Ez pedig több mint egymillió munkahely, amelynek megtartásához beruházások kellenek. „Márpedig nincs felemelőbb létesítmény, mint a nagykátaihoz hasonló sportcsarnok építése, hiszen a sport a jövőről, az egészségről és a gyerekekről szól” – jelentette ki Orbán Viktor.

Kocsi János polgármester (Fidesz) arról beszélt, hogy a 13 ezer lakosú Nagykátán eddig nem volt fedett sportlétesítmény. A csarnok 550 milliós beruházás keretében, PPP-rendszerben épült meg, és 15 év törlesztés után kerülhet majd a város tulajdonába. A csarnokban tízféle sportág űzésére nyílik lehetőség, naponta több száz gyerek mozoghat benne, és 400 néző számára készült a lelátó – mondta. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?