Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot

Strasbourg |

<p>Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt - jelentette ki az Európai Parlament (EP) szerdai, Magyarországról szóló vitájában Orbán Viktor, rámutatva: e megújítás és annak tempója mellett természetes, ha felmerülnek vitás kérdések.</p>

A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az EU által felvetett problémák könnyen, egyszerűen, gyorsan orvosolhatók, továbbá kiemelte azt is, hogy az új alaptörvénnyel kapcsolatban eddig nem érkezett jogi kifogás.

"Nem lep meg az a felfokozott érdeklődés, amely körülveszi Magyarországot. Nálunk átfogó, mély, nagyszerű és izgalmas megújítás történt az elmúlt másfél évben" - kezdte strasbourgi beszédét a miniszterelnök, kiemelve, hogy a megújítás indokolt és sürgető volt, ugyanis 2010-ben Magyarországot a gazdasági összeomlás fenyegette. A tízmillió lakosból kevesebb mint hárommillió adófizető tartotta el az országot, többen éltek állami pénzből, mint a gazdaságból, paramilitáris szervezetek működését pedig nem szankcionálta a jog - sorolta a példákat.

Orbán Viktor szerint kormánya óriási munkát végzett az elmúlt másfél évben, amelyre büszkék, és bár bőven vannak még komoly gazdasági nehézségek, most először Magyarországon a költségvetés az európai normák szerinti stabil büdzsének tekinthető. "Az államadósságot csökkentjük, a fizetési mérlegünk tartósan pozitív, törvényen kívül helyeztük és felszámoltuk a paramilitáris szervezeteket" - ismertette, majd utóbbival kapcsolatban hozzátette, hogy ma Magyarországon minden kisebbség védelmet élvez, ideértve a nemzeti kisebbségeket, a romákat és a zsidó kisebbséget is. "A magyar kormány ezeket a kisebbségeket mindig meg fogja védeni a jövőben is" - jelentette ki.

A törvényalkotási munkára kitérve a miniszterelnök elmondta: tavaly megszületett az új alkotmány és 25 sarkalatos törvény. Másfél év alatt 365 törvényt alkotott meg a Ház - jegyezte meg, majd a strukturális reformokkal folytatta, közte megemlítve a kormányzati, az önkormányzati, a közigazgatási, az igazságszolgáltatási, az oktatási, az adó- és közteher-viselési, a nyugdíj-, valamint a szociális ellátás rendszerének, továbbá az egészségügyi ellátásnak az átszervezését. "Mindent átszerveztünk, ami Magyarországon államadósságot termelt" - foglalta össze.

Rámutatott ugyanakkor, hogy mindez érdeksérelemmel - közte a lobbi- és üzleti érdekek megsértésével - is járt, majd példaként említette a bank- és a válságadót.

Az új alaptörvényre rátérve Orbán Viktor emlékeztetett: "az 1949-es kommunista alkotmány helyett - utolsóként a volt megszállt országok közül - új alkotmányt hoztunk létre".

Leszögezte: Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt, támaszkodtak a tagállamok bevált gyakorlataira és az EU alapdokumentumaira is. Ilyen mértékű és tempójú átalakítás mellett azonban - folytatta - természetesnek tekinti - ahogyan "Magyarországon mindenki természetesnek tekinti" -, ha vitás kérdések is felmerülnek.

A José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének küldött szerdai levelére emlékeztetve elmondta: a bizottság által felvetett problémák könnyen, egyszerűen és gyorsan orvosolhatók. Jövő heti brüsszeli találkozójuktól pedig gyors eredményeket remél - tette hozzá a kormányfő.

Szavait azzal zárta, hogy az Európai Bizottság által a magyar kabinetnek elküldött, jogilag kifogásolt szakaszok közül egy sem érinti az áprilisban elfogadott új magyar alkotmányt. Az ahhoz kapcsolódó átmeneti rendelkezések közül ért kettőt kifogás a bizottságtól, és ennek orvoslására Orbán Viktor - mint mondta - rendelkezésre áll. Azonban "ezidáig a magyar alkotmány egyetlen szakaszát sem vonta senki semmilyen természetű jogi kétely alá. Meggyőződésem szerint ez jól is van így" - húzta alá a miniszterelnök, aki végül a most befejezendő magyarországi átszervezés támogatására kérte az EP-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?