Öngyilkos merénylet

Tel-Aviv. Legalább öt ember vesztette életét és 49 megsérült abban a robbantásos merényletben, amely tegnap történt egy Tel-Aviv belvárosában közlekedő autóbuszban. A sebesültek közül tíznek súlyos az állapota, így emelkedhet a halálos áldozatok száma.

A félszáz sérült közül tíznek rendkívül súlyos az állapotaReuters-felvételTel-Aviv. Legalább öt ember vesztette életét és 49 megsérült abban a robbantásos merényletben, amely tegnap történt egy Tel-Aviv belvárosában közlekedő autóbuszban. A sebesültek közül tíznek súlyos az állapota, így emelkedhet a halálos áldozatok száma. Az izraeli hadsereg rádiója rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy feltehetően palesztin öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az autóbuszon. A közszolgálati rádió értesülése szerint az is elképzelhető, hogy pokolgép robbant a buszon. A robbanás ereje akkora volt, hogy az autóbusz ablaküvegeinek szilánkjai kétszáz méteres körben szóródtak szét. A Palesztin Hatóság tegnap nyilatkozatban ítélte el a véres akciót. Nem egész egy nap leforgása alatt immár a második merényletet követték el izraeli célpont ellen. Szerda délután Umm al-Fahm észak-izraeli arab városban, egy autóbusz-megállóban egy palesztin merénylő robbantotta fel magát. Az öngyilkos merényletben egy izraeli rendőr vesztette életét, két polgári személy pedig megsebesült. Csak azért volt ilyen „kevés” áldozat szerdán, mert feltehető, hogy a terrorista idő előtt hozta működésbe a pokolgépet, mert látta, hogy rendőrök közelítenek felé. A szerdai merényletet az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet vállalta magára, de a merénylő személyazonosságát nem közölte, hogy az izraeli hatóságok ne tudják lerombolni a merénylő hozzátartozóinak házát. A szerdai esetet megelőzően Izraelben legutóbb hat hete, augusztus 4-én hajtottak végre öngyilkos merényletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?