Olimpia szürke fellegekkel?

Peking |

Kevesebb mint két héttel az olimpia előtt még mindig számos probléma vár megoldásra Pekingben. A levegő például annyira szennyezett, hogy még a játékokra épített megastadionokat sem lehet látni.

Július 20-a óta jelentős megszorításokkal kell számolniuk Peking lakóinak. A levegő tisztulásának érdekében a városi forgalomban autózók több mint felét, összesen mintegy 3,3 millió járművet tiltottak el ideiglenesen az utakról, augusztus 24-ig többnagyszabású építkezés is pihenőre kényszerült, és a legnagyobb károsanyag-kibocsátású gyárak is lakat alá kerültek. Az intézkedések ellenére a legfrissebb mérések még mindig kiugróan magas értékeket mutatnak, a várost pedig továbbra is sűrű, szürke köd borítja. Utóbbi a nedves időjárás következménye – mentegetőznek a hatóságok. A hivatalos tájékoztatás szerint tavaly júliushoz képest 20 százalékkal sikerült mérsékelni a légszennyezés mértékét, ám a munka sikerét az évszakhoz képest szokatlanul heves esőzések és a szél hiánya is nehezíti. A problémát ezúttal mégsem intézik el ennyivel, legalább is erre utal, hogy a kormány bejelentette: a levegő minőségének javulása érdekében akár az autók 90 százalékát is hajlandók kitiltani a fővárosból, még több gyárat és építkezést állítanak le, s nemcsak Pekingben, hanem ha szükséges, a környező településeken is. A „zöld olimpiát” hirdető, 15 milliós lakosú Peking egyébként a világ legszennyezettebb városai közé tartozik. Éppen ezért a játékokra kvalifikált sportolók is komoly aggodalmuknak adtak hangot már hónapokkal megérkezésük előtt. A fullasztó szmog miatt több tucat ország legjobbjai is úgy döntöttek, a felkészülési időt nem Kínában, hanem más távol-keleti edzőtáborokban tölti, Japánban, Dél-Koreában vagy akár Szingapúrban. A legtöbbjüket pedig teljes pekingi tartózkodásuk alatt a káros részecskéket kiszűrő védőmaszk viselésére kötelezik. A szervezőbizottság a nagy állóképességet igénylő számok elhalasztását sem tartja kizártnak, ha a szmog bármilyen mértékben is veszélyeztetné a sportolók egészségét. A bizonytalanságot fokozza, hogy a kapuit jövő hét pénteken megnyitó verseny résztvevői közül is többen jelezték: ha a szennyezettség mértéke a mostani marad, az akár sportolóik visszavonását is jelentheti. A pekingi olimpia így talán a legizgalmasabb játékok egyikének ígérkezik: kevesebb mint két héttel a kezdete előtt nem lehet egészen biztosan tudni, hogy milyen versenyszámokat rendeznek meg, s melyek ítéltetnek halasztásra, sőt, a résztvevő sportolók és csapatok kiléte is kétséges. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?