Olaszországban fokozzák a biztonságot az anarchista támadások után

Róma |

<p>Olaszországban fokozzák a biztonsági intézkedéseket mintegy 14 ezer lehetséges célpont megvédelmezésére azt követően, hogy nemrég rálőttek egy atomenergetikai vállalat ügyvezető igazgatójára, az Equitalia olasz adóügynökség egyes hivatalaiba pedig levélbombákat küldtek.</p>

Az olasz belügyminisztérium csütörtökön jelentette be az új lépéseket, köztük azt is, hogy mintegy 550 veszélyeztetett személy védelmére testőröket vezényelnek ki. A fokozott biztonsági intézkedések végrehajtására 16 ezer embert vezényelnek.

Az Informális Anarchista Föderáció (FAI) nevű anarchista szervezet vállalta a felelősséget Roberto Adinolfi, a Finmeccanica katonai konszernhez tartozó Ansaldo atomkutató cég ügyvezető igazgatója elleni merényletért, akit május 7-én a nyílt utcán lábon lőttek.

Ugyancsak az anarchista szervezet követte el 2010 decemberében az Equitalia elleni levélbombás merényleteket Rómában. Az elmúlt hetekben több, gyanús port tartalmazó levélcsomag érkezett a szóban forgó hivatalba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?