Ojdanics Hágában

Belgrád/Strasbourg. Dragoljub Ojdanics, a jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnöke, háborús bűnökkel gyanúsított vádlott tegnap Hágába érkezett, hogy feladja magát a Nemzetközi Törvényszéken. A törvényszék 1999.

Vajon hányan követik a nyugalmazott tábornokot, aki nem tanúskodik Milosevics ellen? Reuters-felvételBelgrád/Strasbourg. Dragoljub Ojdanics, a jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnöke, háborús bűnökkel gyanúsított vádlott tegnap Hágába érkezett, hogy feladja magát a Nemzetközi Törvényszéken. A törvényszék 1999. május 27-én emelt vádat Ojdanics, Szlobodan Milosevis akkori jugoszláv elnök és további három magas rangú jugoszláv, illetve szerbiai kormánytisztviselő ellen. A tábornokot 1999. január és májusa között Koszovóban elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolják. A vádirat szerint a 61 éves Ojdanics eltervezte, ösztönözte, segítette és végrehajtotta a terror- és erőszakkampányt az albán polgári lakosság ellen. Elindulása előtt a nyugalmazott tábornok azt mondta a belgrádi repülőtéren, hogy hősnek érzi magát. „Keményen kiálltunk az albán szakadár terroristák ellen, akik saját földünkön lőttek bennünket.” Megerősítette, hogy nem kíván tanúskodni Milosevics ellen.

A Jugoszláviában nemrégiben elfogadott törvény a háborús bűnösök kézre kerítéséről és a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésről nem megy elég messzire, túlságosan korlátozó. „A törvény nem egyeztethető össze Jugoszlávia nemzetközi kötelezettségeivel, mert kizárja a hatályba lépése után megvádolt jugoszláv állampolgárok kiadását” –– jelentette ki Carla del Ponte, a hágai törvényszék főügyésze Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése előtt elhangzott beszédében. Azzal gyanúsította Jugoszlávia, valamint a boszniai Szerb Köztársaság katonai és polgári hatóságait, hogy akadályozzák a háborús bűntettek felderítését. Az együttműködés hiányát vetette Bosznia szemére néhány órával azután, hogy a volt jugoszláv tagköztársaságot felvették az Európa Tanácsba. Állítása szerint 31 vádlott él még mindig háborítatlanul, többségük Jugoszlávia és a boszniai Szerb Köztársaság hatóságai szeme láttára és tudtával. Hozzátette: még azok a szerbek sem érkeztek meg Hágába, akik önszántukból vállalták a megjelenést a törvényszék előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?