Obama nem zárja ki, hogy Moszkva áll a WikiLeaks kiszivárogtatásai mögött

Washington |

<p>Minden lehetséges - ismerte el helyi idő szerint kedden Barack Obama amerikai elnök, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy valójában Moszkva áll amögött, hogy a Wikileaks a múlt héten kiszivárogtatott csaknem húszezer e-mailt, amelyek rossz fényt vetnek a Demokrata Pártra.</p>

Az elnök erről az NBC televíziónak adott interjúban beszélt. Nem állította egyértelműen, de nem zárta ki, hogy Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök lehet a felelős a Demokrata Párt szervere elleni hackertámadásokért. Ugyanakkor leszögezte, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozása még folyamatban van. Ezzel együtt is, azt hangsúlyozta, hogy "szakértők ezt az oroszoknak tulajdonítják", ám nem nevezte meg, mely szakértőkre gondol.     "Amit biztosan tudunk, hogy az oroszok hackertámadásokat intéznek ellenünk. Nemcsak a kormányzati szervereink, hanem magánszerverek ellen is. De hogy a kiszivárogtatásoknak mi az oka, ezt nem tudom pontosan" - fogalmazott az elnök és hozzátette: de azt tudja, hogy Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje többször is csodálatát fejezte ki Vlagyimir Putyin iránt.      Az újságíró kérdésére, hogy vajon ezzel azt akarja-e sugalmazni, hogy Putyin Donald Trumpot szeretné a Fehér Házban látni, Obama azt felelte: arra támaszkodik, amit maga Trump mondott. "S azt hiszem, hogy Trumpot nagyon kedvezően mutatják be ott, Oroszországban" - tette hozzá. Valamint az újságíró felvetésére, miszerint előfordulhat-e, hogy Moszkva befolyásolni szeretné az amerikai elnökválasztást, Obama azt mondta: "minden lehetséges". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?