Obama kínosan viccelődött súgógépe nélkül

San Jose |

<p>Barack Obama amerikai elnök kínos hallgatásra kényszerült egy nyilvános eseményen, amikor beszédének megtartására készült. Szinte elakadt a szava, amikor a pódiumra lépve nem látta maga előtt a szöveget.<br />&nbsp;</p>

Az elnöki stáb nem töltötte be a beszédet az elnök súgógépébe, és a kinyomtatott változatot is elfelejtették Obama elé tenni.
   
Az elnök az első sajtónyilatkozatára készült a kaliforniai San Jose városában a kormányzati lehallgatási botrányok ügyében, amikor beszéd nélkül maradt a mikrofon előtt.
   
A kínos pillanatokat Obama viccel próbálta elütni. Miután körbepillantott, és felfedezte, hogy nincs előtte a beszéde, azt mondta: "köszöntök mindenkit, aki eljött, a gond az, hogy nincs itt a beszédem". Szavait nagy derültség fogadta.
   
"Emberek" - kiáltotta stábjának az elnök, majd a közönség felé megjegyezte, "tudják, péntek délután már egy kicsit nehezebben mennek a dolgok".
   
"Emberek" - fordult ismét oldalra, stábja felé Obama, sürgetve, hogy kerítsék elő beszédét. Pár pillanat múlva, amikor egy stábtag a pódiumhoz sietett, még meg is botlott, mielőtt átnyújtotta neki a papírt. Ekkor Obama mosolyogva megjegyezte: "hátul most izzadnak az emberek".
   
Obamát gyakran teszik vicc tárgyává, amiért annyira ragaszkodik az előre megírt beszédekhez és súgógépéhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?