Obama gyorsan összeállítja gazdasági csapatát

<p>Egyetlen korábbi megválasztott amerikai elnök sem állította össze olyan gyorsan gazdasági csapatát, mint Barack Obama; de az Egyesült Államok modernkori történetében egyik elődjének sem kellett ilyen gyorsan cselekednie, írta hétfőn a USA Today napilap.</p>

Obama hétfőn és kedden jelenti be gazdasági tanácsadói csapatának vezetőit.

Timothy Geithner, az amerikai jegybank New York-i részlegének elnöke lesz a pénzügyminiszter, Lawrence Summers - a Clinton kormány egyik volt pénzügyminisztere - fogja vezetni a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsát, és Peter Orszag közgazdász lesz a költségvetési igazgató, ő jelenleg a törvényhozás költségvetési hivatalát vezeti.

Az újság értékelése szerint Obama mindenekelőtt bátor és gyakorlatias módon választotta ki körvonalazódó gazdasági csapatának tagjait, akik tapasztaltak, nem lesz szükségük terepgyakorlatra munkájuk megkezdéséhez. A The New York Times kritikus hangon megjegyezte: Obama gazdasági tanácsadói az 1990-es évek centrista politikáját képviselik, a helyzet viszont azóta megváltozott.

Mint az újság megjegyezte, mindhárman a Clinton-kormány egy másik volt pénzügyminisztere, Robert Rubin köpönyegéből bújtak elő: Geithner államtitkár volt Rubin, majd Summers minisztersége idején, Summers Rubin miniszterhelyettese volt, majd utána ő vezette a tárcát, Orszag pedig Rubin szoros szövetségese volt. Mindhárman Rubin egykori gazdaságpolitikáját képviselik: a kiegyensúlyozott költségvetés, a szabadkereskedelem és a pénzügyi dereguláció kombinációja megalapozta a 90-es évekbeli jólétet, emlékeztetett a lap. A megváltozott körülmények között megemlítette a lap mindenekelőtt azt, hogy Obama a pénzügyi világválság fényében elkötelezte magát az újraszabályozás mellett.

Ezenkívül legalább az elkövetkező két évben a költségvetés kiegyensúlyozása helyett növelnie kell az adósságot, többszáz milliárd dollárt kell költenie a gazdaság ösztönzésére. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?