Obama elnök apjának szülőföldjére, Kenyába látogat

Washington |

<div>Barack Obama amerikai elnök eleget tesz korábbi ígéretének, miszerint még mandátumának lejárta előtt ellátogat Kenyába és júliusban fel fogja keresni apja szülőföldjét - közölte hétfőn a Fehér Ház.</div><div>&nbsp;</div>

Obama elnök a Globális Vállalkozói Csúcstalálkozón (GES) vesz majd részt, amelyet első ízben tartanak majd a szubszaharai Afrikában. Az elnök hatéves kormányzása alatt négyszer kereste már fel a "fekete kontinenst", de most először jut el Kenyába is, ahol rokonai is élnek.    Kenyában sértődéssel fogadták, hogy az elnök, aki korábban, Írországban járva, eldicsekedett az ottani gyökereivel, 2013-ban Tanzániát, Dél-Afrikát és Szenegált is felkereste, de az apai ági rokonainak hazáját nem. A Fehér Ház abban az évben aggályát fejezte ki a kenyai választások tisztaságával kapcsolatban, Uhuru Kenyatta elnök ellen pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) eljárást indított az emberi jogok megsértése miatt. Az ügyet tavaly decemberben ejtették.    Washingtoni kormányzati forrásokból származó értesülések szerint amerikai részről rendszeresen felvetnek az emberi jogok kenyai állapotával kapcsolatos aggályokat.    A látogatás Eric Schultz fehér házi szóvivő hétfő bejelentése szerint részét képezi majd az Egyesült Államok azon erőfeszítésének, hogy a szubszaharai afrikai országokkal, köztük Kenyával "együttműködjön a gazdasági növekedés felgyorsítása, a demokratikus intézmények megerősítése és a biztonság javítása érdekében".      Obama a legutóbb 2006-ban, még szenátorként utazott el Kenyába. Apja, idősebb Barack Obama kenyai közgazdász volt, aki a Harvard és a Hawaii Egyetemeken tanult a 60-as évek közepén. Hawaiin vette el feleségül a jelenlegi amerikai elnök anyját, Stanley Ann Dunhamet. 1982-ben, 46 évesen, autóbalesetben halt meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?