Párizs. Párizs aggódik, de nem tud semmi biztosat a Libération című napilap Irakban eltűnt munkatársa, Florence Aubenas sorsáról – jelentette ki tegnap a francia LCI hírtelevízióban Michel Barnier francia külügyminisztert.
Nyomtalanul eltűnt
Elképzelhető, hogy emberrablók fogságába estek, de egyelőre erre sincsen bizonyíték. A külügyminiszter szerint több feltételezés is lehetséges az újságíró sorsával kapcsolatban, a francia hatóságok mindenütt keresik őket, az iraki kórházakban is. Barnier hangsúlyozta: két tapasztalt személyről van szó. Az újságírónő 1986 óta a Libération riportere, korábban már olyan válságövezetekből tudósított, mint Ruanda, Koszovó, Afganisztán vagy Algéria. Asz-Szaadi két éve dolgozik a Libération tudósítóinak. Barnier emlékeztetett arra, hogy Irak veszélyes hely, ahol a konfliktus kezdete óta már tucatnyi újságírót megöltek, többeket elraboltak, és egyikükről, Fred Néracról több mint egy éve semmi hír. Aubenas alig két héttel azután tűnt el, hogy kiszabadult iraki iszlám szélsőségesek 124 napos fogságából két kollégája, Christian Chesnot és George Malbrunot. Florence Aubenas azért érkezett Irakba, hogy a január 31-re tervezett általános választások női jelöltjeiről és a Fallúdzsából elmenekült irakiakról tudósítson.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.