Nyolcmillió forintos nemzeti csúcs

Budapest |

<p>Mintegy nyolcmillió forintba kerül a nemzeti csúcs szombati ülése, csak a terembérlet meghaladta a négymillió forintot - tájékoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t.</p>

A résztvevők tyúkhúslevest és marhapörköltet ebédelnek majd. A világításra, a kép- és hangtechnikára mintegy kétmillió forintot költöttek. A rendezvényen részt vevők és az újságírók étkeztetésére nyolcszázezer forintot fordítottak, ez fejenként átlagosan mintegy ötezer forintot jelent - tette hozzá. A költségeket teljes egészében a miniszterelnöki kabinet állja. A tanácskozást az Akadémia négy termében tartják.

A kormányszóvivő szerint azért nem az Országházban rendezték meg az eseményt, mert a nemzeti csúcs "teljesen független az egyes hatalmi ágaktól". Több mint félszáz újságíró tudósít a nemzeti csúcsról, amelyen 65 egykori és jelenlegi döntéshozó és kísérete vesz részt. Az egész napos rendezvényt a program szerint csak az ebédszünet szakítja meg. A menün egyebek mellett Újházy-tyúkleves, gulyásleves, marhapörkölt, palacsinta és rétes is szerepel. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?