Nyilvánosan végezhették ki Észak-Koreában a járványellenes intézkedések megsértőit

Észak-Korea koronavírus

Észak-Koreában nyilvánosan végezhettek ki olyan embereket, akik megsértették a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – derült ki egy szerdán közzétett dél-koreai emberi jogi fehér könyvből.

Az országegyesítési minisztériumhoz tartozó Koreai Nemzeti Egyesítési Intézet által kiadott fehér könyv szerint a nyilvános kivégzésekről egy tavaly Dél-Koreába menekült észak-koreai disszidens számolt be, ugyanakkor a jelentés részleteket nem ismertetett, hogy ne sodorják veszélybe a szökevény északon maradt családtagjait.

A 2018 és 2023 között délre menekült további 70 disszidenssel készült interjút is bemutató fehér könyvben olyan tanúvallomások is szerepelnek, amelyek a kivégzések számának esetleges csökkenésére engednek következtetni, de az is lehet, hogy a kivégzéseket a nyilvánosság kizárásával hajtják végre.

Továbbá az emberi jogi jelentés szerint az egyéni és csoportos szexuális erőszakot elkövetők büntetését 2022-ben enyhítették, a börtönbüntetés idejét csökkentették, valamint kizárólag a 15 évesnél fiatalabb lányokat tekintik áldozatnak a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeknél.

A jelentés arra is rámutat, hogy az ország közegészségügyi rendszerének összeomlása miatt súlyosan sérülnek az észak-koreaiak egészségügyi jogai. A disszidensek szerint az embereknek magánorvosokat kell keresniük vagy az egészségügyi tisztviselők megvesztegetéséhez kell folyamodniuk, hogy orvosi kezelésben részesülhessenek.

A fehér könyv szerint az észak-koreai orvosok a megfelelő orvostudományi ismeretek és a gyógyszerek hiánya miatt hajlamosak kábítószert, például metamfetamint használni, ami akár halálos kimenetelű kábítószer-függőséghez is vezethet, továbbá a legtöbb háztartásban megtalálható az ópium mint gyógyászati szer.    

Dél-Korea 1996 óta évente jelenteti meg az észak-koreai emberi jogokról szóló fehér könyvét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?