Nőtt az érdeklődés az oltás iránt Csehországban

koronavírus-vakcina

Erősen nőtt az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt Csehországban. Míg október elején naponta már alig néhány ezren vették fel az oltóanyagot, addig a hét elején ez a szám már elérte a napi harminc ezret – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden megjelent kimutatásokból.

A tárca szakértői szerint ennek legfőbb oka, hogy az utóbbi hetekben ismét gyorsan emelkedik a napi új fertőzések száma, nő a munkaadók nyomása alkalmazottaik beoltására, illetve az a tény, hogy november elsejével megszűnik a koronavírus-tesztek ingyenessége.

Hétfőn a több tízezer szűrés 4262 új esetet mutatott ki. A kórházban kezelt Covid-19 betegek száma ismét ezer fölé emelkedett, közülük 156 ember állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Az orvosi szövetség szerint azonban jelenleg a kórházak nincsenek leterhelve, a szabad speciális covidos ágyak száma meghaladja a másfélezret.

A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig 6,06 millió ember kapta meg az oltás mindkét adagját, 135 ezren pedig már a harmadik dózist is.     

Jelenleg a 12 éven felüli cseh lakosság 66 százaléka van beoltva, az egész lakosságra kivetítve ez 57 százalék, míg a 18 éven felüli lakosságnál pedig 68 százalék – közölte Adam Vojtěch egészségügyi miniszter. A miniszter szerint a beoltottság terén Csehország az Európai Unió átlaga alatt van. A szomszédos Ausztriában és Németországban mintegy 10 százalékkal többen vannak beoltva – jegyezte meg Vojtěch.

A járvány tavaly márciusi megjelenése óta összesen 30 648 személy halt meg a Covid-19 szövődményeiben. Míg szeptemberben összesen 61 személy halt meg, addig az utóbbi tíz napban már 68-an – mutatott rá a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?