Bukarest. A velencei bizottság tavaly októberben megfogalmazott javaslatai után senki számára nem volt titok, hogy a kedvezménytörvényt valamilyen formában módosítani kell – jelentette ki Bálint-Pataki József.
Nincsenek külön európai elvárások
Bukarest. A velencei bizottság tavaly októberben megfogalmazott javaslatai után senki számára nem volt titok, hogy a kedvezménytörvényt valamilyen formában módosítani kell – jelentette ki Bálint-Pataki József. A HTMH elnöke a kolozsvári Szabadságnak adott interjújában emlékeztetett: a törvény végrehajtási utasításainak kidolgozásakor már figyelembe vették a velencei bizottság ajánlásait, így némi ellentmondás van a törvény és a végrehajtási rendelkezések között, s az Orbán-Nastase paktum bizonyos pontokon ugyancsak felülbírálta a törvényt. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány, a parlamenti pártok és a határon túli magyarok képviselőinek fóruma, a MÁÉRT hivatott eldönteni, miként módosítható úgy a törvény, hogy megfeleljen eredeti céljának és ezzel egy időben eleget tegyen Európa és a szomszédos országok elvárásainak. Úgy vélte, hogy nem beszélhetünk külön európai elvárásokról: az európai intézmények azt kívánják, hogy a törvény ne okozzon feszültséget az egyes szomszédos országokkal. „Abban a pillanatban, amint a törvény olyan tartalmú lesz, hogy magyar–román, illetve magyar– szlovák viszonylatban nem okoz feszültséget, Európának is megfelel majd” – mondta, hozzátéve: van lehetőség arra, hogy kétoldalú megállapodásokkal szüntessék meg a még létező feszültségeket. Bálint-Pataki szerint Magyarország EU-csatlakozása után bizonyos pontokon értelemszerűen további változtatások lesznek szükségesek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.