Nemzeti gyásznapot hirdettek Csehországban

pragai lovoldozes

Petr Fiala cseh miniszterelnök felszólította a lakosságot, hogy december 23-án, szombaton 12 órakor egyperces néma csenddel tisztelegjenek a prágai lövöldözés áldozatai előtt.

December 23-a nemzeti gyásznap lesz a példa nélküli prágai támadás áldozatainak emlékére, a hivatalos és középületeken félárbocra eresztik a nemzeti lobogót.

– mondta Fiala.

A kormányfő kérésére szombaton a harangok is szólni fognak az egész országban.

A cseh kormány arra utasította az igazságügyi minisztert, hogy nyújtson maximális segítséget az áldozatoknak és a túlélőknek a kártérítési igények elbírálásában.

Az ügy ezen oldalára is gondolni kell, kifejezve részvétünket és megértésünket azok iránt, akiknek a szerettei a brutális támadás áldozataivá váltak

– tette hozzá a miniszterelnök.

Fiala egyúttal arra szólított fel, hogy a tragikus cselekményt ne használják fel rendőrség elleni támadásokra és félretájékoztatásra. „A felhívás mindenkire vonatkozik – politikusokra, sajtóra, polgárokra” – figyelmeztetett.

Csütörtök délután lövések dördültek a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, a Jan Palach téren. A cseh országos rendőrfőkapitány szerint legalább 15-en hunytak el és 24-en sebesültek meg. A lövöldöző, aki szintén meghalt, a bölcsészkar 24 éves diákja volt.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?