Németországból kapott tűzoltóautókat az ukrajnai Lviv

ukrán válság k

Németországi testvérvárosától, Würzburgtól kapott tűzoltóautókat az ukrajnai Lviv – jelentették be pénteken.

A Bajorország tartományi nagyváros önkormányzatának közleménye szerint Christian Schuchardt főpolgármester kezdeményezésére három tűzoltóautót adtak át az ukrajnai városnak. A szolgálatból kivont járműveket felújították, levizsgáztatták, új gumiabroncsokkal szerelték fel, majd a würzburgi városüzemeltető vállalat és a tűzoltóság szakemberei elutaztak velük a lengyel-ukrán határra, ahol egy rövid ismertető után a teljes tűzoltófelszereléssel és a vámügyi iratokkal együtt átadták őket a lvivi kollégáknak.

Az ilyen járművekkel általában rövid távolságokat tesznek meg, az állomástól a bevetés helyszínéig, ezúttal viszont 1150 kilométert kellett megtenni, a szokásos, óránkénti 70–80 kilométeres sebességgel. Az út három napig tartott, és a járművek az aggodalmak ellenére gond nélkül kiállták a próbát.

Ukrajna folyamatos orosz támadás alatt áll, és júliusban Lvivben is súlyos rakétacsapás ért egy lakónegyedet – mutatott rá a würzburgi városháza közleményében Christian Schuchardt. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hozzátette, hogy a három tűzoltóautó „fontos segítséget nyújt testvérvárosunkban, és segít életeket menteni”.

Az Ukrajna nyugati részén, a lengyel határtól 70 kilométerre fekvő Lviv – az egykori Lemberg – eredetileg 720 ezer lakosú, de sok háborús menekültet is befogadott. A kelet-ukrajnai frontvonaltól ugyan több száz kilométerre terül el, de a 2022 februárja óta tartó háborúban számos alkalommal volt már támadás célpontja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?