Németország jelentősen szigorítja a Nagy-Britanniából érkezők beutazási szabályait

koronavírus Nagy-Britannia

A német hatóságok járványügyi szempontból a legkockázatosabb területek közé sorolták szombaton Nagy-Britanniát a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt, és december 20-i hatállyal jelentősen megszigorították az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat – ismertette a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).

Nagy-Britannia úgynevezett vírusvariáns övezetté nyilvánítása hétfő hajnalban lép hatályba, és az RKI szerint előreláthatólag 2022. január 3-ig érvényben marad, hacsak nem hosszabbítják meg.

A vonatkozó szabályozás keretében a légi-, vasúti és hajózási társaságok lényegében csak német állampolgárokat, illetve Németországban élő személyeket szállíthatnak haza az Egyesült Királyságból. Minden visszaérkezőre, így a beoltottakra és a gyógyultakra egyaránt kéthetes karanténkötelezettség vonatkozik, amely negatív koronavírus-teszttel lerövidíthető.

Nagy-Britanniában pénteken rekordot döntött több mint 93 ezer esettel a fertőzöttek napi száma, és szombaton is csaknem 90 ezer fertőzöttet regisztráltak. Mindezzel párhuzamosan növekszik a kórházakban kezelt koronavírusos betegek száma. Félelmetes ütemben terjed az omikron variáns is: szombaton 10 059 esetet azonosítottak, ami háromszorosa a pénteki adatoknak. Az Egyesült Királyságban összesen mintegy 25 ezer omikron vírusmutációval fertőzött személyt tartanak nyilván.

Londonban, ahol már a delta helyett az omikron variáns a domináns, Sadiq Khan polgármester egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.

A német kormány egyébként ugyancsak szombaton járványügyileg fokozottan kockázatos területté nyilvánította Franciaországot és Dániát. Norvégiát, Libanont és Andorrát pénteken vették fel a lajstromra. Az ezekből az országokból beutazók számára a beoltottak és a gyógyultak kivételével kötelező tíznapos karanténba vonulni, ami negatív vírusteszttel öt napra csökkenthető. A járványügyi szempontból fokozottan kockázatos országok listájáról lekerült Bulgária, Észtország, Lettország, Albánia, Észak-Macedónia és Moldova.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?