Német ellenvetések

Berlin. A német kormánypártok képviselői tegnap az Afganisztán elleni légicsapások átmeneti felfüggesztése mellett foglaltak állást.

Berlin. A német kormánypártok képviselői tegnap az Afganisztán elleni légicsapások átmeneti felfüggesztése mellett foglaltak állást. Claudia Roth, a Szövetség 90/Zöldek társelnöke a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva úgy vélte: nyolc napon át tartó bombázások után meg kellene vizsgálni az ellencsapások arányosságát, az általuk elért célokat. „Kizárólag katonai csapásokkal nem lehet felszámolni a tálibok befolyását az afgán népre” – hangoztatta a pártelnök, aki előző nap tért vissza Pakisztánból. Roth szerint eljött az ideje annak, hogy a Nyugat a humanitárius segítségre összpontosítsa a figyelmét. Mint rámutatott, Afganisztánban hétmillió embert fenyeget az éhínség; a közeledő télre való tekintettel ezek sürgős segítségre szorulnak. Egyúttal szorgalmazta: nemzetközi szervezetek védnöksége alatt dolgozzanak ki politikai perspektívát Afganisztán számára, megteremtve az újjáépítés és a békés jövő kereteit. Ezzel összefüggésben fölvetette nemzetközi összetételű békefenntartó erők telepítését az ázsiai országba. A nagyobbik kormánypárt, a szociáldemokraták (SPD) alsóházi frakciójának emberjogi szakértője kifogásolta a fürtösbombák bevetését az amerikai légitámadásokban. Rudolf Bindig szerint a tálibok elleni harcnak nem válhat kárvallottjává a polgári lakosság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?