Nem teljesít jól Görögország, késhet a milliárdos segély

Brüsszel |

<p>Görögország a tervezettnél később, december helyett legkorábban 2011 elején kaphatja meg a 110 milliárd eurós kölcsön soron következő részletét, mert nem teljesíti megfelelően a nemzetközi hitelszerződéshez kapcsolódó megállapodást - mondta szerdán Brüsszelben az euróövezeti pénzügyminiszterek döntését ismertetve az osztrák szaktárca vezetője.</p>

Josef Pröll szerint a miniszteri tanácskozáson azért döntöttek a folyósítás késleltetéséről, mert nem teljesülnek a görög államháztartás bevételi tervei, vagyis elmaradnak az adóbevételek.
Athéni kormányzati források is hasonlóról számoltak be a múlt héten, a Görögországban nemzeti sportnak számító adókerülés "változatlanul nagy probléma, kétmilliárd eurós elmaradásban vagyunk az idei tervhez képest" - idézett egy kormányzati tisztviselőt a DowJones hírügynökség pénteken.
Közben az egész euróövezetet megrengető görög válsághoz vezető államháztartási egyensúlyvesztésről is kiderült, hogy súlyosabb, mint korábban gondolták. A görög statisztikai adatokat komoly fenntartásokkal kezelő Eurostat hónapokig tartó elemzés után hétfőn bejelentette, hogy a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított 2009-es deficit a kormányzat első terveiben foglalt 3 százalék körüli értéknek a bő ötszöröse, 15,4 százalék. Az államadósság a GDP 126,8 százaléka volt tavaly év végén az uniós statisztikai hivatal szerint.
Az euróövezeti tagország pénzügyi összeomlását az Európai Unió (EU), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) akadályozta meg egy 110 milliárd eurós hitelkeret megnyitásával. Az EU-IMF-EKB és a görög kormány kölcsönszerződése szerint az athéni vezetés vállalta, hogy 2014-re az uniós határértéknek számító 3 százalék alá szorítja le a hiányt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?